Ugrás a tartalomra

Remek példa a Diósgyőri vár - konferenciát tartottak

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 24. péntek 21:12
Mitől vonzza az embereket egy vár vagy kastély, mi által lesz tartalmas, izgalmas és érdekes? – ezekről is szó volt azon a konferencián, amit a Diósgyőri várban tartottak. A Nemzeti Kastély- és Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint a Diósgyőri vár remek példa arra, hogy egy rekonstruálás és a jól átgondolt szolgáltatások mekkora fejlődést tudnak eredményezni.
Fotó: Végh Csaba

A Felső-Magyarországi Várak Egyesületének tagjai találkoztak a Diósgyőri vár lovagtermében. A konferencián a várak eddigi fejlesztéseiről és a jövőbeli lehetőségekről volt szó.

A résztvevők megismerhették a Regéci vár történetét, de bemutatták a Füzéri, az Egri és például a Szendrői várat is. De a konferenciának otthont adó Diósgyőri vár sem maradt ki a sorból.

Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az igazi kihívás számukra akkor kezdődött, amikor megtörtént a felújítás. - Ekkor ugyanis nemcsak a közművelődési és kulturális feladatainknak kellett eleget tenni, hanem egy nagyon éles piaci versenyhelyzetben is helyt kellett és kell állnunk.

Összesen 18 olyan vár és kastély van Magyarországon, amely nyereségesen működik. A várfejlesztés egy soha véget nem érő folyamat, mondta Virág Zsolt. A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint viszont csak egy felújítás nem elegendő. - Hogyha jól átgondolt szolgáltatások kerültek telepítésre: van kávézó, van ajándékbolt, van olyan kiállítás, amit érdemes megnézni és vannak olyan garantált programok, mint egy bajvívás megadott időpontokban, akkor ezek a várak bizony abszolút nyereségesen tudnak működni. A Diósgyőri vár pedig remek példa erre - tette hozzá Virág Zsolt.

A felújítás előtt 35 ezren látogattak el ide, utána ez a szám 105 ezerre nőtt. A vár fejlesztésének második ütemétől pedig azt várják, hogy akár duplájára is nőhet a jelenlegi látogatószám.

További hírek

Olvasnivaló