Ugrás a tartalomra

Sítábort rendeztek Kassán miskolci diákok részére

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. március 11. hétfő 20:48
Miskolc önkormányzata minden nyáron megrendezi testvérvárosi táborát, amelyben kilenc testvérváros tíz diákja és két kísérőtanára együtt táborozik miskolci diákokkal. A tábor eszmeiségét egyre több testvérváros veszi át, és hív meg miskolci diákokat viszonzásul.

Ennek köszönhetően jártak már a miskolci Földes, Herman és Avasi gimnáziumok diákjai a dél-koreai Asanban, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és az Andrássy Szakgimnázium diákjai a bulgáriai Burgasban valamint számos miskolci diák különböző eseményeken Katowicében.

Idén Kassáról érkezett meghívás Kriza Ákos miskolci polgármesterhez Kassa város főpolgármesterétől: hagyományteremtő szándékkal 15 miskolci diák részére kassai diákokkal közös sítábort és szabadidős programokat szerveztek Jahodnán. A résztvevő diákok és két kísérőtanáruk minden felmerülő költségét Kassa város önkormányzata vállalta. Az utazás költségét Miskolc önkormányzata is támogatta.

Szerdán, a történelmi városházán Lucia Gurbáľová főpolgármester-helyettes fogadta a miskolci diákokat, többségében a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola diákjait.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!