Ugrás a tartalomra

Soós Attila: Szárnyal Miskolc gazdasága

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 02. csütörtök 19:11
A Lufthansa Technik gigaberuházása Miskolc gazdasági életének szerves része lett. Ezt jelzi a cég Andrássy Gyula Középiskolában tartott munkavállalói toborzója – erről beszélt Soós Attila tájékoztatóján. Tények igazolják tehát a város költségvetési vitájában elhangzott kijelentést, miszerint „szárnyal Miskolc gazdasága” – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. – A helyi gazdasági élet szereplői, dinamikusan növekedő árbevételeik után, egyre több adót fizetnek a helyi közösség, azaz Miskolc számára – mondta.

Tény, hogy 2010-ben, a FIDESZ-KDNP-s városvezetés első esztendejében, Miskolc városának 5,9 milliárd forint iparűzési adót fizettek a helyi cégek, és gazdasági társaságok. Tavaly ez az összeg már 11 milliárd forint volt. Tehát az iparűzési adóból származó bevétel nyolc év alatt megduplázódott. Mindez úgy történt meg, hogy az eltelt évek alatt az adó mértéke nem változott, nem emelkedett – mondta tájékoztatóján Soós Attila.

Az országos átlag fölött fejlődik a miskolci gazdaság

„Miskolc gazdaságának 2010 és 2018 esztendő alatt produkált fejlődési üteme, jóval meghaladja hazánk gazdaságának ebben az időszakban tapasztalt növekedését! Ma, 2019 májusában, büszkén mondhatjuk el, hogy 2019-es év első negyedévének gazdasági tényei továbbra is imponálóak, ezért joggal jelenthetjük ki, hogy Miskolc gazdasága továbbra is szárnyal!” – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

2019 első negyedévében több, mint hét százalékkal haladták meg iparűzési adóbevételeink az előző esztendő hasonló időszakát. A város kasszájába 4,3 milliárd forint folyt be ebből az adónemből. Miskolc összesített adóbevételei is jóval meghaladták 2019 első negyedévében a tavalyi azonos időszakét és elérték a 6,1 milliárd forintot.– ezek a tények, mondta a frakcióvezető, majd kiemelte:

„Így újfent kijelenthető, hogy városunk gazdasága továbbra is az országos átlag feletti ütemben gyarapszik.”

Tovább röpítheti a fejlődést a Lufthansa

A Lufthansa Technik miskolci beruházása tovább röpítheti a város gazdaságát. Csak néhány tény ezzel kapcsolatban: A repülőgép motorok javításával foglalkozó társaságnak több mint 30 leányvállalata működik világszerte. Jelen vannak Európában, Ázsiában és az Amerikai Egyesült Államokban is. 850 légitársaságnak végeznek szolgáltatásokat. Globális árbevételük tavaly elérte a 5,9 milliárd eurót. A Lufthansa Technik szervizbázisain 23 ezernél is többen dolgoznak.

A cég 43 milliárd forintból épít szervizbázist Miskolcon, ahol négyszázan dolgoznak majd. Nem „szalagmunkára” keresnek munkásokat. A vállalatnak magasan képzett szakemberekre van szüksége. Ezt mutatja az a tény, hogy a 2022-ben nyíló miskolci szervizbe már most toborozzák a végzős szakközépiskolás diákokat, egyetemi hallgatókat. A vállalatcsoport hatvan év alatt 32 ezer hajtómű javítását végezte el világszerte.

A Lufthansa Technik 43 milliárd forintból épít szervizbázist Miskolcon. Az Északi Ipari Parkban 20 ezer négyzetméteres csarnokot építenek fel, ahol 400 dolgozót foglalkoztatnak majd. A cég már megkezdte a dolgozók toborzását. Az első nyilvános rendezvényt az Andrássy Gyula Szakközépiskolában tartották végzős diákoknak, és egyetemi hallgatóknak.

Képzési programmal indul a miskolci szervizbázis

Itt érdemes megjegyezni, hogy a 2022-re elkészülő szervizbázisra nem „szalagmunkára” keresnek dolgozókat. Magasan képzett szakmunkásokra, mérnökökre van szüksége a vállalatnak. Azok a szakmunkások, akik megfelelnek a Lufthansa Technik által támasztott követelményeknek a cég bázisain kapnak majd kiképzést, ami 2021-ben kezdődik. Több éves képzési programról van szó. Ezzel indul a projekt. A programot a Lufthansa Technik, világ különböző pontjain már működő EPAR központjaiban kell majd teljesíteniük a leendő miskolci központ dolgozóinak. Ezt követően kezdhetik meg a munkát.

Nem „szalagmunka” és átlagon felüli bérezés

Azoknak a szakembereknek, akik érdeklődnek a Lufthansa beruházása és az álláskínálatok iránt, érdemes felkeresni a Lufthansa Technik miskolci weboldalát, ami már működik. Az angol nyelvű honlapon az „EPAR" linkre kattintva olvasható, hogy milyen munkalehetőségek lesznek. Csak néhány példa: hajtómű házak, alkatrészek precíziós vizsgálata, hegesztése, hőkezelése. A szabványok, a munka minősége hatalmas felelősséget ró a leendő dolgozókra. Egy-egy alkatrész minőségén ugyanis 200-300 ember élete is múlhat. Ebből is látszik, hogy valószínű, nem lesz egyszerű bejutni a 3 év múlva induló szervizbázisra. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a bérek is jóval a magyar átlag keresetek fölött lehetnek.

A Lufthansát csak tavaly 142 millió utas választotta világszerte. A csoportnak 135.534 dolgozója van.

További hírek

Olvasnivaló