Ugrás a tartalomra

Szemétszedő akció a lillafüredi kisvasút vonalán

Északerdő Zrt.
Utoljára módosítva
2019. április 02. kedd 10:30
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is meghirdeti önkéntes szemétszedő akcióját a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalának és környékének megtisztítása érdekében. Az idei akciót április 6-án, szombaton rendezik.

A programra környezetünk tisztaságáért tenni akaró miskolci és nem miskolci lelkes önkéntesek jelentkezését várják, korosztálytól függetlenül. Az akció keretében reggel 8:30-kor díjmentes különvonat indul Miskolc-Dorottya utca állomásról a lillafüredi fővonalra. A szemétszedés célterülete a kisvasút pályájának közvetlen környezetén túl az észszerűen elérhető, közeli kapcsolódó helyszínekre (Garadna végállomás környezete, tóparti sétány, volt kerekhegyi szárnyvonal, stb.) is kiterjedhet majd. A kiutazás után a résztvevők gyalogosan indulnak vissza a kisvasút mentén, zsákokba gyűjtve, illetve vonatra rakodva a fellelt hulladékot. A szemétszedést a társaság tettrekészségének függvényében az összes szemét összeszedéséig, illetve legfeljebb Miskolc-Dorottya utca állomásig tervezik.

Amennyiben a szedést korábban befejezik, úgy a végállomásra való visszajutást biztosítja az Északerdő Zrt. A szemétgyűjtéshez védőkesztyűt és szemeteszsákot biztosítanak. Az akcióban való részvétel díjmentes, de az Északerdő minden résztvevőtől előzetes regisztrációt kér. Az akciót legalább 10 fő előzetes regisztrációja esetén tartják meg! Az előzetes regisztráció határideje 2019. április 5. péntek 12:00.

Jelentkezés és további információk a kisvasut@eszakerdo.hu email-címen. A jelentkezéseket legfeljebb két munkanapon belül visszaigazolja az ÉSZAKERDŐ Zrt. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!