Ugrás a tartalomra

Szerencsére a három gavallér nem maradt távol! A Follow the Flow-val kezdődött a Sörfesztivál

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. szeptember 07. szombat 11:23
Csütörtök este 7 órakor vette kezdetét a négynapos fesztivál, melynek már a nyitó napján zsúfolásig megtelt a Népkert. A Follow the Flow-s srácok a tőlük megszokott precíz profizmussal hozták a fergeteges hangulatot, a mély mondanivalóval felruházott dallamokat, és – Szakács Gergő révén – egy kis borsodi ízt.
Beregi László képgalériája!

A fiúk, a fesztivál első zenekaraként léptek színpadra csütörtök este – a koncert előtt, a szikszói származású Szakács Gergővel beszélgettünk.

minap.hu: Nem olyan régen jelent meg egy új számotok, a Csak nélküled élem túl, ami a környezettudatosságról szól. Rendkívül tiszteletreméltó, hogy egy ilyen zenekar, akikre ennyi fiatal hallgat, és szó szerint csüngnek a szavaitokon és szövegeiteken, szóval, hogy egy ilyen komoly témáról írjatok. Személyes ügyként tekinthetünk erre a dalra, amit „a Föld írt nekünk”?

Szakács Gergő: Az egész zenekarról elmondható, hogy viszonylag környezettudatosan gondolkozunk, és igyekszünk a mindennapjainkat is úgy alakítani, hogy minél inkább csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. A népszerűség szerintem felelősségvállalás és kötelezettség is egyben. Kötelességünk tenni valamit a köz érdekében, és megpróbálunk ezzel az erővel élni – ez volt a motivációja a dalnak.

minap.hu: Alapvetően a dalaitokra jellemző az érzelemközvetítés

Sz.G.: Igen, én úgy nőttem fel, hogy azok, akiket hallgattam mindig próbáltak valamilyen üzenetet közvetíteni, és szeretném ezt az űrt valamilyen szinten pótolni a jelenlegi felhozatalban. Nyilván van néhány előadó, akikről elmondható, hogy tartalmat próbálnak gyártani, de rengeteg a trash is sajnos, és ezt nem győzzük kompenzálni.

minap.hu: Földinkként érkeztél ma este a Népkertbe, hiszen szikszói vagy. Milyen érzés itthon koncertezni?

Sz. G.: Ez nekem általában ilyenkor családlátogatás is, úgyhogy most is igyekszem eleget tenni ennek, és én ma este itthon maradok.

minap.hu: Ilyenkor jobban izgul az ember, ha ismerősök előtt kell fellépni?

Sz. G.: Alapvetően nem vagyok túl szociális alkat, így olyan sokan nem ismernek.

minap.hu: …dehogynem Gergő, hidd el, ismernek! :) 

Sz. G.: Ilyen szempontból nincs bennem félsz. A családom egyébként meg fog nézni. Ezt én általában nehezen élem meg, de közel 30 évesen már túlteszem rajta magam – mondta nevetve.

Beregi László képgalériája!

A Sörfesztivál történetében még nem adtak el ennyi jegyet elővételben, mint idén, és még arra sem volt példa, hogy egy olyan nap eseményére igazoljanak vissza a legtöbben, ami hétköznapra esik. De idén, a Follow the Flow-s srácoknak, a Groovehouse-nak, és a borsodi Majkának köszönhetően a fesztivál nyitó estje berobbant a miskolci köztudatba.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!