Ugrás a tartalomra

A támogatás, ami közösséget épít

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. június 24. hétfő 09:47
Nem titkolt cél volt a versenynél, hogy közösséget építsünk, összehozzuk az embereket, a családtagokat, a kollégákat. Nemcsak nemes célért dolgoztunk, hanem közösséget formáltunk – vallja Orosz Tamás, aki mint a Remy Miskolc – BPI Group Hungary Kft. vezetője kapott díjat: „A Civilek Támogatásáért”.
Fotó: Mocsári László

Két éve annak, hogy az Orosz Tamás által vezetett cég, – a Remy Miskolc – BPI Group Hungary Kft. – először szervezte meg Miskolcon a First Lego League (FLL) nemzetközi verseny magyarországi, regionális elődöntőjét. A robotépítő és robotprogramozó csapaversenyt a 9 és 16 év közötti korosztálynak rendezik meg sok kreatív és számos programozási feladattal. Idén Magyarország mellett 98 országban volt hasonló megmérettetés. 

– Sok műszaki beállítottságú gyerek van ebben a régióban, kiemelkedő itt a műszaki oktatás és egyre nagyobb teret hódít az informatika – e két terület pedig a First Lego League versenyben ötvöződik – idézi fel Orosz Tamás a verseny 2017-es előkészületeit. A miskolci válogatón első helyezést elért csapat később Lengyelországban mérte össze tudását a közép európai elődöntőben. A kiutazásban, a felkészítésben és a csapat munkájában a cég jelentős segítséget nyújtott a résztvevőknek. A támogatásuk nélkül a fiatalok nem tudták volna eredményesen képviselni Magyarországot. 

2019. január 12-én Miskolcon rendezték meg a hazai, regionális döntőt, majd ezt követően februárban a keletközép- európai elődöntőt. Ezen csaknem 300 gyerek vett részt: Magyarországról kilenc, Lengyelországból öt és Bulgáriából egy csapat. Az űrkutatás volt a témája a versenynek, így a rendezvényt megtisztelte jelenlétével – és a nemzetközi zsűriben való munkájával – hazánk első és eddigi egyetlen űrhajósa, Farkas Bertalan is. 

A miskolci verseny határtalan lelkesedés mellett valóban nagy sikerrel és pozitív visszhanggal zárult, ami nagyban köszönhető az igazi csapatmunkának és a Remy-BPI szervező csapatának. A cég által tucatnyi önkéntes segítette a program gördülékenységét, számos intézmény, cég és vállalkozás – a várossal együtt – összefogva állt a verseny mellé. – Egy 500 fős cég 500 családot is takar, akiknek az életére a tevékenységünk hatással van. Egy ekkora cégnek felelősnek kell lennie a környezete iránt – hangsúlyozza Orosz Tamás.

További hírek

Olvasnivaló