Ugrás a tartalomra

Tartományi választások Németországban

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 03. kedd 10:56
Nehezen mehetne még ennél is jobban a szélsőjobbnak. Az AfD második lett mindkét tartományban, ahol vasárnap tartottak választásokat.
Az AfD vezetői Drezdában örülnek az első adatoknak. | Fotó: Michael Kappeler/dpa/AFP

A legutóbbi 2014-es választásokhoz képest a bevándorlás ellenes párt több, mint megduplázta a szavazói számát, miközben a választási hajlandóság is látványosan emelkedett. Ha azonban az AfD vezetői az első helyet szerették volna megszerezni, akkor csalódniuk kellett, mert csak a második sikerült.

Kérdés, hogy a vasárnapi választási eredmény lesz-e valamilyen hatással az Angela Merkel vezette nagykoalícióra. Annyi biztos, hogy a konzervatív és a szociáldemokrata párt eredménye ismét romlott, de kevéssel jobb lett, mint a várt eredmény. A két párt tehát megóvta az arcát, és folytathatja a kormányzást. Az igazi változáshoz az kellett volna, hogy az AfD megveri őket. Ennek ellenére a következő hetek politikai csatározásai még nehezebbé váltak számukra, mint az eddigiek. A klima megóvásáért meghozni szándékozott törvény körüli viták, szeptember 20-án, várhatóan még a parlamenti többség pártjai között is élénk vitához fog vezetni, nem is beszélve a szociáldemokraták által benyújtott nyugdíj minimumra vonatkozó törvényjavaslatról.         

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!