Ugrás a tartalomra

Tuzson Bence: „Miskolc jövőjét csak együtt tudjuk meghatározni”

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 12. csütörtök 09:05
„Nem a választásról szól egy város vezetése, hanem az elképzelésekről.” Erről is beszélt Miskolcon Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár az Avasi Gimnázium Színháztermében, a lakossági fórumon.
Fotó: Juhász Ákos

Önkormányzati választások előtt állunk - kezdte köszöntőjét Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. Tavaly, 2018-ban sikeresen végrehajtottuk a választási kampányt, most egy ugyanilyen fontos választás előtt állunk – hangsúlyozta. A fórumon egyúttal bemutatta és ajánlotta Alakszai Zoltánt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét.

Alakszai: „Ismerem a kihívásokat”

- Tősgyökeres miskolci vagyok, családom generációk óta Miskolcon él, éppen ezért a városhoz való kötődésemet ebben a körben sem kell különösképpen bizonyítanom – mondta Alakszai Zoltán. Az egyetemet Budapesten végeztem, ezt követően még Budapesten tanultam és dolgoztam, majd 2014-ben, Kriza Ákos polgármester úr hívására jöttem vissza Miskolcra. Kezdetben kabinetfőnökként, majd jegyzőként dolgoztam. Éppen ezért ismerem azokat a kihívásokat, amik előtt Miskolc áll. Ezt sokan úgy szokták mondani, hogy ismerem Miskolc problémáit, de én a problémákat általában kihívásnak és megoldandó feladatnak látom. Az előttünk álló hetekben nekem két feladatom van: egyfelől beszélgetni, tárgyalni, megegyezéseket kötni miskolciakkal, közösségekkel, vállalkozókkal, civil szervezetekkel. Másfelől pedig elkezdtem azt a munkát, hogy szintén beszélgetéseket és tárgyalásokat folytassak Magyarország Kormányával. Ugyanis az a jelmondat, amit választottunk, hogy „Erős Miskolc, biztos jövő” - ehhez két feltétel teljesülése szükséges. Sokat kell beszélgetni, sokat kell tervezni, ezekhez a tervekhez pedig partnereket, szövetségeseket kell találnunk.

100 milliárdos források

- Az elmúlt évek fejlődését Magyarország kormánya nélkül nem tudtuk volna elérni. Október 13-án arról döntünk, hogy Miskolc tudja-e folytatni azt a fejlődést, amit Kriza Ákos vezetésével 2010 óta végrehajtott, vagy pedig visszacsúszik oda, ahol 2010 előtt volt. Miskolcnak 2010 előtt 36 milliárdos adóssága volt, katasztrofálisak voltak a közbiztonsági mutatói, az egeket verte a munkanélküliség, az infrastruktúra leromlott, a turizmus hanyatlóban volt, itt csak egy példát mondok, Miskolctapolca azt fontolgatta, hogy leválik Miskolcról. Ehhez képest most ott tartunk, hogy 100 milliárdos nagyságrendű források érkeztek a városban, nem csak uniós forrásból, hanem például a Modern Városok Program keretében. Miskolc megduplázta az adóbevételeit, turisztikai számai gyakorlatilag megtöbbszöröződtek – hangsúlyozta Alakszai Zoltán.

- Személyes kötődésem van a városhoz, a második világháború előtt Miskolc rendőrkapitányát is Tuzsonnak hívták, ő a dédapám testvére volt.  Erről Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár beszélt. Szólt az elmúlt évek fejlődéséről is, arról hogy az elmúlt időszakban 300 milliárd forintnyi összeg érkezett Miskolcra. - Magyarország egy nagyon erős növekedési pályán indult el, ami európaszerte is párját ritkítja. Az, hogy 5,2 százalékos a gazdasági növekedés, annak csodájára járnak. Pedig arról van szó, hogy egy ország kezébe vette a saját sorsát. Szólt arról is, hogy a Modern Városok Program 60 milliárd forintos értékben érinti Miskolcot, a város fejlesztését.

Tuzson: „nem a választásról szól egy város vezetése, hanem az elképzelésekről”

Nem mindegy, ki vezeti ezt a várost – hangsúlyozta Tuzson Bence.  Olyan embereknek kell vezetnie, akinek a megfelelő tudása rendelkezésre áll, aki felfeléívelő pályára tud állítani egy települést. Szólt az ellenzék jelöltjeiről is. - Ha végignézi az ember az itteni jelölteknek a névsorát, azt kell látnunk, hogy van itt egy baloldali jelölt, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója… A Földes a hatodik helyen volt,  a legjobb gimnáziumok között, míg ennek az igazgatónak a regnálása alatt lecsúszott a hatvanadik helyre. Hogyan várhatjuk el azt, hogy egy fejlődő pályán levő város, - mint amilyen egyébként a gimnázium is volt – a  következő időkben tovább erősödjön, ha olyan ember kezdi el vezetni, aki ezt a saját intézményében nem tudta bebizonyítani.

- A fiatalság és a lendület ebből a szempontból érték, a tapasztalat is érték, amivel az országgyűlési képviselők és a kormány támogatása mellett hatalmas eredményeket lehet elérni. Nem szabad ezeket az eredményeket veszni hagyni – hangsúlyozta.

„Miskolc jövőjét csak együtt tudjuk meghatározni

- Egy település irányításához együttműködésre van szükség – hangsúlyozta. A mostani ellenzéket szerinte a széthúzás jellemzi: utalt a Jobbik és a szocilisták korábbi nyilatkozataira, amelyben nem tudták elképzelni az együttműködést. – Most a  tűz és víz összefog egymással, hogy valamiféle választási sikert produkáljanak - mondta.

- Nem a választás a tét, nem a választásról szól egy város vezetése, hanem az elképzelésekről, a jövőről hogy a következő öt évben mit fogunk megvalósítani. Ha nem értenek egyet egymással, csak egy választási szövetséget kötnek egymással, de nincsenek közös elképzeléseik, vajon mit fognak csinálni? – tette fel a kérdést.

- Csak egységben, összefogással, kemény munkával lehet eredményt elérni. Nem lehet arra használni az önkormányzati választást, hogy revansot vegyünk. Látjuk ezt Hódmezővásárhely példáján is, hogy ez nem működik. Egy önkormányzat akkor erős, ha szövetséget tud kötni például a kormányzattal is.  Ez az ott élő emberek hasznát szolgálja. Nekünk az a fontos, hogy olyan városvezetők legyenek, akik nem magukra, nem a politikai pártjukra, hanem a közösségre gondolnak. Egy ilyen választás a közösség erejéről szól, legközvetlenebbül rólunk szól, a mindennapjainkról.  Magyarország jövőjét, Miskolc jövőjét csak együttesen tudjuk meghatározni – mondta Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár Miskolcon.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!