Ugrás a tartalomra

Ünnepre hangolódva, kézműveskedve a miskolci termelői napon

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 17. vasárnap 14:58
A Nemzetközi Diáknap miatt a tanulóknak szóltak elsősorban a novemberi termelői nap programjai – a finomabbnál finomabb falatok, bio élelmiszerek, kézműves portékák között persze a szülők, nagyszülők válogathattak. Nehéz az Erzsébet térről üres kosárral hazatérni…

Ahogy jól megszokhattuk, ez a nap nemcsak a bevásárlásról szól, hiszen tartalmas délelőttöt tölthettünk el ezúttal is a téren, ahol a család apraját-nagyját programokkal várták.

Végh Csaba képgalériája!

Fellépett például az Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Kisharang együttese. Az egyedi és különleges hangzású csengettyű, és kézi harang koncerten már a közelgő ünnepekre hangolódhattunk.

Bemutatkozott aztán az InDaHouse Hungary Egyesület is, ami hátrányos helyzetű gyermekek egyéni és csoportos fejlesztésével foglalkozik. A Termelői Napon a gyerekeket fejlesztő- és társasjátékokkal, valamint feladatlapokkal várták, így játszva mérhették fel a tudásukat.

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület sátrában a gyermekek kézműveskedhettek, és iskolai kiegészítőket is készíthettek. Hétfőn pedig már akár egy baglyos könyvjelzővel, díszes órarenddel vagy ceruzatartóval indulhatnak iskolába.

A jó hangulatú közösségi program négy éve töretlen sikernek örvend. Találkozási pontot jelent a termelők és a fogyasztók között, elősegítve így a tudatos vásárlást; emellett pedig lehetőséget biztosít a helyi őstermelőknek is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!