Ugrás a tartalomra

Van, akinek jobb, mint a piac

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 19. hétfő 08:40
A hónap harmadik vasárnapján rendezik meg a Miskolci Termelői Napot, így augusztusban sem volt ez másképp. Az Erzsébet tér megtelt árusokkal és vásárlókkal egyaránt. A miskolciak szeretik ezt a vásárt, egyesek szerint jobb, mint a piac.
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Hejőszalontáról érkezett Balog Józsefné, azt mondta, mindig szoktak árulni a Miskolci Termelői Napon. – Amit mi megtermelünk, azt ide is kihozzuk; a paprikát, a hagymát, a burgonyát és a káposztát, szoktunk befőzni lecsót, készítünk savanyúságokat és sárgabarack lekvárt is.

Pálóczi Elemérné meg van elégedve a Miskolci Termelői Nappal. – Nagyon szép dolgokat lehet itt kapni - nyilatkozta a Miskolc Televíziónak. Sok mindent vásároltam már: szalonnát, kolbászt, házi zsírt, uborkát, paprikát, petrezselymet. Sokkal jobban szeretem ezt, mint a piacot - mondta.

Programok

-