Ugrás a tartalomra

Varga János Project: Zenei csemege a Gárdonyi parkban

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. április 24. szerda 10:38
Április 26-án egy különleges zeni csemegét lehet meghallgatni Miskolcon. Az East zenekar két tagja, Varga János és Király István zenésztársaikkal és Kézdy Luca hegedűssel kiegészülve koncertezik a Gárdonyi parkban 20 órától.

A hattagú csapat az instrumentális fúziós zenét egyedi módon ötvözik a jazz, a rock, és a világzene elemeivel, műfaji határok nélkül. Kézdy Luca Török Ádám társaságában több alkalommal is fellépett már Miskolcon, ezen az estén is energikus, virtuóz hangszeres szólókkal kápráztatja el a közönséget. Varga János gitárossal beszélgettünk a csapat történetéről.

„Király István dobossal 1973-ban kezdtem el együtt zenélni, ’75-ben hárman alapítottuk meg az Eastet, Móczán Péterrel. Szegedi csapat voltunk, eleinte John Mayallt, Blind Faithet, Hendrixet, Chicagot játszottunk, de volt egy komplett sajátszámos programunk is. 1974-ben nekivágtunk egy lengyel turnénak, ott naponta három koncertet is lenyomtunk különféle klubokban. Akkor találkoztunk az SBB zenekar tagjaival, és kaptunk egy meghívást is a ’75-ös jazz fesztiválra. Ez nagyon meghatározta az életemet, mivel olyan volt, mint egy nyugati fesztivál! Szóval az East munkássága innen indult, ami hatással volt a mostani formáció zenéjére is. 

A VJP-t 2000-ben hoztuk össze, az első lemez, a The Wings of Revelation tulajdonképpen régi, az instrumentális East időszakából való témáknak az átdolgozásából született anyag. Később természetesen már készültek teljesen új zenék is az újabb lemezekre.  Az a formáció, amivel Miskolcra érkezünk, az egy nagyon fullos zenekar, billentyűssel, perkással, hegedűssel. Megjegyezném, hogy a fiam a basszusgitáros, vele egy latin formációban is együtt muzsikálunk. Egy olyan programot viszünk le most a Gárdonyiba, ami két óra hosszúságú lesz és néhány, lemezen még ki sem adott szerzemény is szerepel benne, de természetesen a már megjelent muzsikákból játszunk a legtöbbet. Utoljára 2017-ben jelentkeztünk egy dupla albummal, ennek címe, Szívvel lélekkel. Ez tulajdonképpen a 60 éves szülinapi koncertem anyaga, ami 2015-ben volt a MOM Művelődési Központban.” 

A gitáros-zenekarvezető több fúziós produkciókban is zenélt a ’90-es években, ahol jazz és rockzenészek is szerepeltek a csapatban, például: Oláh Ali, Németh Gábor, Muck Feri. Az Art Reaktor és a Crack Orchestra tartozott ezek közzé, ahonnan szintén jött inspiráció a mostani zenékhez. 

„Egy-két számot játszunk, ugyanis a Crack Orchestraból is, meg az Art Reaktorból is az összes nóta az enyém volt. Ezeket én itthon mind följátszottam, megcsináltam. A Crack Orchestra anyag már megvolt, eleinte Németh Gabival (Skorpió, Dinamit, P. Mobil stb.) duóban játszottunk! Úgy, hogy elvittük a computert, és akkor arról nyomtuk az alapokat. Engem akkor az a zenei felfogás nagyon foglalkoztatott, nagyon szerettem. Aztán később kaptunk egy lehetőséget, hogy lemezt csinálhatunk, bakeliten is megjelent az a Crack Orchestra 1990-ben! Annál az anyagnál már szóltunk Oláh Alinak és Muck Ferinek, hogy jöjjenek el a felvételre. Amúgy Alival az East működésének végén együtt muzsikáltunk. Még Homonyik Sanyi hozta be a csapatba őt, az 5. East lemez előtt. Mi nagyon összebarátkoztunk, családostul is összejártunk, borzasztóan szerettem, és nagyon-nagyon nagy veszteség nekem azóta is, hogy Ali nincs. Jókat muzsikáltunk és jókat buliztunk együtt!”

A csapat külföldön is bemutathatta már különleges zenéjét, többek között Franciaországban, ahol mexikói, német, angol, francia és lengyel csapatok között léphettek föl egy progresszív rock fesztiválon. Természetesen a hazai rendezvényeken is népszerűek, játszottak a Szigeten, a Kaláka-, a Gastroblues Fesztiválon több alkalommal is, eljutottak Szegedi Jazz Fesztiválra is, de Budapestek ők voltak a TOTO előzenekara is!

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!