Ugrás a tartalomra

Visszatér a kánikula a hétvégére

hirado.hu
Utoljára módosítva
2019. július 20. szombat 09:06
Vasárnapra figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt. A hétvégét sokan töltik a Velencei-tónál vagy a Balatonnál, egész nap erős volt a forgalom az M7-es autópályán. A következő napokban marad a meleg, a vizek hőmérséklete is folyamatosan emelkedik majd – közölte az M1.

Egész nap nagy volt a forgalom az utakon a Balaton irányában. A péntek délutáni csúcsidőszakban az M7-es autópályán többször is csak lépésben lehetett haladni, de olyan is volt, hogy teljesen meg kellett állniuk az autósoknak. Közben már délben megteltek a tóparti strandok.

Sok helyen már most beüzemelték a párakapukat

Bár az igazi kánikula még csak ezután érkezik, sok helyen már most beüzemelték a párakapukat. A nyárias melegnek nem csak a strandolók örülnek, ilyenkor ugyanis a tóparti büfékben is megnő a forgalom.

Az M1 meteorológusa szerint az átmeneti hűvösebb időszak után a hétvégén ismét kánikula és sok napsütés várható. Vasárnap néhol akár 34-35 fok is lehet, a nyári meleg pedig a jövő héten kitart.

Vasárnap országos kánikula várható, ami azt jelenti, hogy mindenütt 30 fok felett alakul majd a hőmérséklet csúcsértéke síkvidéki területeken. Egy-egy zápor vagy zivatar az északi megyékben előfordulhat, máshol egész kicsi a csapadék kialakulásának a valószínűsége – közölte Tóth Tamás meteorológus.

A természetes vizek hőmérséklete is emelkedni fog

A melegebb időnek köszönhetően a természetes vizek hőmérséklete is emelkedni fog. A következő napokban 2-3 fokkal is melegebb lehet a Balaton.

A sekélyebb részeken elérheti a 25-26 fokot is a víz hőmérséklete. Emellett erős UV-sugárzásra kell készülni, szakértők azt javasolják, a dél körüli órákban kerüljük a közvetlen napfényt – hangzott el az M1-en.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!