Ugrás a tartalomra

Viszlai 60 – „kellenek az építészeti tervpályázatok”

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. december 08. vasárnap 09:48
Egyfajta mérföldkőhöz ért Miskolc korábbi főépítésze, szakmai pályája: Viszlai József idén töltötte be hatvanadik életévét. Munkássága mérlegét megvonva kiállítás nyílt nemrégiben a Kós-házban. A szakembert a város képviseletében Ignácz Dávid jegyző is köszöntötte a héten, aki egy rendhagyó tárlatvezetésen is részt vehetett: maga Viszlai József vezette körbe a közel félszáz tablót bemutatva.
Fotó: Juhász Ákos

A tárlat november vége óta látogatható, s ahogy a megnyitón is elhangzott – idézte fel Juhász-Nagy Balázs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építészkamara elnöke – gyakorlatilag egy életmű-kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a Kós-házban az építészdiplomáját 1983-ban megszerző Viszlai József munkáiból. A kiállítás létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia, a megyei építészkamara és a Szeghalmy Bálint Építészeti Alapítvány támogatta.

Viszlai József 2007-től 2010-ig volt Miskolc város főépítésze. 1983-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1989-ig az Északterv tervezője, majd vezető tervezője. Fontosabb munkái között tartják számon a Miskolci Galériát, a Szinvaparkot (mindkettő 2000-ben készült el), a Miskolci Egyetem új főbejárati épületét (2003), a Macropolist (2005–2007), valamint a miskolci városháza új szárnyát, és műemléki teljes rekonstrukcióját, ami 2012-re lett kész. 2000-ben megkapta a Miskolc város Építészeti Alkotói Díjat, 2003-ban Pro Architektúra díjat a Miskolci Galéria épületéért, 2016-ban pedig Ybl Miklós életmű-díjat vehetett át.

Több mint negyven tabló foglalja össze eddigi munkásságát a város korábbi főépítészének, a bemutatott épületek körülbelül 60-70 százaléka Miskolchoz köthető. – Ebben az arányban dolgoztam 1983. óta országszerte; előbb Bodonyi Csaba műhelyében kezdtem, majd jött egy soproni korszak, de vannak ózdi és hajdúszoboszlói munkáim is – mondja nekünk Viszlai József, miközben szemünk végigfut a már jól ismert épületeken. Vagy éppen olyanokon, amik valamiért a tervezés fázisában maradtak.

– Valóban, az építész szakmában vannak meg nem valósult tervek, tervpályázatok. Az ajtón belépve, az előtérben láthatunk ezek közül párat, köztük van egy diósgyőri stadionterv, de például a székesfehérvári koronázó templom is, amiben konzulensként vettem részt – mutat rá.

De ide sorolhatunk egy 2005-ös tervet is, ami a Tapolcai Vizek Völgye munkacímet kapta. Bár – erősíti meg felvetésünket az építész – ebben mintha találnánk ismerős elemeket a legújabb fürdőfejlesztésből. – Nagyon sajnálom, hogy ez a tervem nem valósult meg, pedig részben már jogerős építési engedéllyel rendelkeztünk. Egészen a Kemény Dénes uszodától visszaállítottuk volna azt a természeti atmoszférát, egyfajta „tájrehabilitációt”, ami Miskolctapolcát mindig is jellemezte. Egy nagy tórendszert alakítottunk volna ki, amin végig lehetett volna csónakázni. A fürdőegyüttes tervét egy stuttgarti fürdőépítő specialistával együtt dolgoztuk ki.

Véleménye szerint egyébként konkurenciát kap a Barlangfürdő a most épülő fürdőkomplexummal, azonban maradnak hiányosságok is: egy szállodára is szükség lenne a vendégek itt tartására. – A strandot, az élményfürdőt és egy szállodát a Barlangfürdő „köré” is lehetett volna tervezni – ad hangot véleményének a korábbi főépítész.

Felvetjük rögtön, hogy a Juno szálló megoldást jelenthetne az egyik hiátusra. – Nehéz kérdés. Egyrészt, mert nehéz követni, hogy ki a valódi tulajdonos. Az épületet ismerem, foglalkoztunk is a fejlesztésével. Az a gond, hogy egykori SZOT-szállóként a szobák mérete már a négycsillagos kategóriának sem felel meg. Másrészt, ha egy ház 10-15 évig üresen áll, az pusztul. Azt kell mondanom, hogy ilyenkor sok esetben gazdaságosabb újat építeni, mint felújítani. Úgy tudom, szerkezeti problémák is vannak, de ezeket még meg is lehetne oldani. Sok pénz, építő szándék és akarat kellene hozzá, hogy ne csak ingatlanspekuláció tárgya legyen az épület – hangoztatja.

A miskolci főtér ügye szintén régóta húzódik. Viszlai József némileg fanyar mosollyal meg is jegyzi, hogy van egy előadásanyaga „A miskolci főtér 50 éves kálváriája” címmel. – 2010 előtt is megvolt rá a tervünk, ami érintette a történelmi Avas rekonstrukcióját, a főteret és a Kilátót is. Rendelkeztünk a Városház tér kialakításához jogerős építési engedélyekkel is, de a tervek valamiért a fiókba kerültek 2010-ben.

A tervezett iroda-üzletház kapcsán azt mondja, hogy maga az épület kellene a parkoló helyére, azonban az avasi református templom szomszédságában méltósággal és visszafogottan kellene viselkednie annak a háznak – emeli ki Viszlai József, aki hiányolja, hogy ilyen fontos projektekre nem írnak ki tervpályázatot, ami megfelelhetne egy építészi vitának is.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!