Ugrás a tartalomra

Y-híd, 26-os, 37-es – Nagy volumenű útfejlesztések Miskolcon és a megyében

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 08. szerda 15:41
Mintegy 77 milliárd forintból fejlesztik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utakat: egyebek mellett megépül az Y-híd, a 26-oson a Sajószentpétert elkerülő része, valamint a 37-es Gesztely-Szerencs közötti szakaszát is négysávossá alakítják.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél szerdán tartott megbeszélést követően a megye országgyűlési képviselői tájékoztatták a sajtót a választókerületükben megvalósuló fejlesztésekről.

Útfejlesztések bejelentése
Fotó: Juhász Ákos

Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP), Borsod–Abaúj–Zemplén megye 1-es választókerületének elnöke, országgyűlési képviselője elmondta, a Miskolc tehermentesítő út I. és II. szakaszát magában foglaló beruházás két ütemben valósul meg: először a Vörösmarty utca kapacitását bővítik, majd pedig az Y-híd is megépül. „Ősszel el tudják kezdeni a munkát”, jelentette be a kormánypárti politikus, hozzátéve: Martinkertváros csak ezen a hídon keresztül lesz megközelíthető. A beruházás várható költsége nettó 13,5 milliárd forint.

Y-híd fejlesztése

A politikus kiemelte: a Vörösmarty utca kapacitásbővítésére új, háromsávos, jelzőlámpával szabályozott körforgalmat építenek, új kanyarodó sávok kialakításával.

Y-híd fejlesztése

Demeter Zoltán (Fidesz-KNDP), Borsod–Abaúj–Zemplén megye 4-es választókerületének elnöke, országgyűlési képviselője emlékeztetett: a kormány idén márciusban fogadta el a 26-os főút Sajószentpéter-Berente elkerülő szakaszának megépítését. – A helyiek, de az én életemben is mérföldkő ez a bejelentés, mert nagyon sokat vártunk, és sokat dolgoztunk a beruházás megvalósulásáért. Ehhez persze kellett a magyar gazdaság folyamatos növekedése – tette hozzá. A beruházással véleménye szerint javul a települések levegőjének minősége, és csökken az átmenő forgalom.

26-os elkerülő

A mintegy 10,5 kilométeres útszakasz építése 2020 tavaszán kezdődik a tervek szerint, és 2022. harmadik negyedévében adhatják át. A beruházás összértéke meghaladja a 21 milliárd forintot.

Útfejlesztések bejelentése

Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP), Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületének országgyűlési képviselője szólt a 37. számú főút Gesztely-Szerencs közötti szakaszának négynyomatúvá fejlesztéséről. – A mai megbeszélésen egyértelműen az derült ki, hogy a Szerencsig tartó szakaszt 2020-ban kezdik el építeni, és 2023-ban zárul a projekt. Meggyőződésünk szerint az ipari fejlesztések és idegenforgalom szempontjából is a régiónak óriási segítséget jelent – hangoztatta. Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP), Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5-ös választókerületének országgyűlési képviselője hozzátette, a 37-es fejlesztése Felső-Zemplén gazdasági és kulturális életét is pozitívan fogja befolyásolni.

– A nemzeti összetartozást, összefogást és az egy ügyért való küzdést jól bizonyítja az a lobbitevékenység, ami most meghozta a gyümölcsét ezekkel a fejlesztésekkel – hangsúlyozta végül Csöbör Katalin.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!