Ugrás a tartalomra
Az Avasi Kvaterka szeptember 21-én szombaton 17 órától újra várja a látogatókat, amely ezúttal a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik kísérőprogramjaként kerül megrendezésre.
Szeptember elsején Bangkok adott otthont a Profi Latin Világbajnokságnak. A miskolci duó gőzerővel készült az év legfontosabb versenyére.
Negyedi alkalommal rendezték meg a "Győri kapui vigasságot" az Ifjúsági Sportpályán. A sulikezdő családi- és gyermeknap fővédnöke, Miskolc város jegyzője egy sportberuházást is bejelentett a megnyitón. Alakszai Zoltán azt mondta, még idén ősszel átadják a kondiparkot.
Egykori Földes diákként csalódott Veres Pálban, amiért átengedte a kompenzációs lista első helyét Gyurcsány Ferenc pártjának, és nem ő vezeti azt – jelentette ki Kopcsó Gábor. Az Új Lendület Miskolcért elnöke azt mondta: általános gyakorlat, hogy a polgármesterjelölt a listavezető, ezért is érthetetlen, hogy Veres Pál miért mondott le erről a DK elnökségi tagja, Debreczeni József javára.
A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek gyűrűjében, a legnagyobb közösségi oldalon élőben közvetítve jelentette be pénteken Alakszai Zoltán polgármesterjelölt, hogy konzultációt indít a miskolciakkal. Győzelme esetén minden évben kikéri majd a város lakosságának véleményét, ígérte.
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2012-ben indította el a miskolci avasi lakótelepen “CineFest Gyermeknap” címmel kezdeményezését. Minden évben óvodás és alsó tagozatos gyerekek részére szervez kihelyezett vetítést az Avasi Gimnázium Színháztermében.
A tizenöt éve működő Miskolci Ronald Ház idén is megtartotta éves lakótalálkozóját. A helyet fenntartó Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány 1994 óta tizenegyezer családnak segített azzal, hogy térítésmentes szállást biztosított a kórházak közelében a beteg kisgyerekek elhúzódó kezeléseinek idejére.
On
Ami nem megy, ne erőltessük, tartja a mondás. Veres Pál csapatának jól láthatóan nem megy a demonstrálás. A tüntetéseikre kis túlzással a kutya sem kíváncsi. Mindössze két tucat embert sikerült összeverbuválniuk a MIKOM ellen és az Ifi Ház mellett szervezett, érdektelenségbe fulladó demonstrációkra. Leginkább saját maguk kötözték a szalagot és mutogatták a piros lapot. A Gyurcsány Ferenccel való barátság ugyanakkor nem mindenkinek tetszik. Ellentüntetők transzparensekkel demonstráltak Gyurcsány és Veres Pál együttműködése ellen. Mokrai Mihály, Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere minősíthetetlen módon kiabált és káromkodott.
Csak a mosdókban maradnak meg az egészségügyi kukák, az összes többi hulladéktárolót eltüntették egy melbourne-i iskolából.
Heves esőzésekkel és erős széllökésekkel kísért, Humberto névre keresztelt trópusi vihar csapott le helyi idő szerint szombaton a Dorian hurrikán által két hete letarolt a Bahamákra.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködésben őrizetbe vettek két Budapesten bujkáló férfit, akiket nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek - közölte a rendőrség szombaton.
Kolozsvár egyik középkori városkapujának az alapját találták meg az egykori Wesselényi, ma Regele Ferdinand úton végzett felújítási munkálatok során.
Idén is díjazták a magyar szinkronszakma legjobbjait. A fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban pénteken rendezett Szinkronikum gálán Menszátor Magdolna és Tordy Géza kapta a szakma életműdíját.

Programok

-
Művészetek Háza
-
több helyszínen
-
Miskolci Nemzeti Színház
-