„Lehetőségek a Seregben, avagy seregnyi lehetőség!” Katonai Toborzó Iroda nyílt az egyetemen

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 16. hétfő 16:47
„Lehetőségek a Seregben, avagy seregnyi lehetőség!” – hirdeti plakátjain a Magyar Honvédség. Mit nyújthat ma a honvédség egy fiatal számára, mik azok a pluszok, amiket egy egyetemista kaphat a honvédségtől? – ezekre is választ kaphatnak a Miskolci Egyetem hallgatói, ha betérnek a Magyar Honvédség hétfőn megnyílt Toborzó Irodájába, amely folyamatosan várja a campuson a katonai szolgálati formák iránt érdeklődő jelentkezőket.
Juhász Ákos képgalériája!

A Magyar Honvédség és a Miskolci Egyetem már évek óta szoros együttműködésben áll egymással, hiszen 2017 óta az egyetemisták szabadon választható tantárgyként felvehetik a Honvédelmi Alapismeretek tantárgyat is, illetve az egyetem és a Honvédelmi Minisztérium 2018-ban együttműködési megállapodást írt alá, amely kiterjed az oktatás, a kutatás területére, és magában foglalja a katonai pálya – különösen a szerződéses és az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony – ismertségének és népszerűségének növelését is. Mindezek mellett a Miskolci Egyetem hallgatói is igénybe vehetik a Magyar Honvédség Önkéntes Tartalékosok részére folyósítható ösztöndíját is.

Bacsinszki Balázs évek óta szolgál tartalékos katonaként. Azt mondja, egyetem mellett az egyik legjobb elfoglaltság a honvédség. A Miskolc Televízió érdeklődésére úgy fogalmazott, aki kihívást és nyári elfoglaltságot keres, az igazából ne keressen tovább, mert ennél jobb alkalom nem lesz: fizetést kap érte, és megismeri a katonaéletet. – Az alapképzés alatt, ami egy hónap, belekóstolhat ebbe az életformába és kipróbálhat mindent, amit egyébként civil életben sohasem próbálhatna ki – nyilatkozta.

A magyar hadsereg számára fontos a folyamatos utánpótlás, ezért most a Miskolci Egyetemen nyitottak toborzó irodát. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora kiemelte, az ember nem gondolná, a mai fiatalok mennyire fogékonyak, mennyire figyelnek a magyar honvédségre. – Meggyőződésem, hogy a Miskolci Egyetem körülbelül 10 ezer fős hallgatósága között igen is jelentős számban lesznek olyanok, akik majd vállalni fogják az önkéntes haderőbe való részvételt – mondta.

A ma átadott toborzóirodában a diákok helyben kaphatnak információt arról, milyen lehetőségeik vannak a honvédségnél. A diákok például önkéntes tartalékosnak jelentkezhetnek, ami egyetem mellett is teljesíthető, ráadásul fizetést is kapnak.

Demeter Ervin kormánymegbízott kiemelte, a Megyei Védelmi Bizottság elnökeként különösen fontos számára megyénk védelmi képességének erősödése. A világ egyetlen országa sem engedheti meg magának manapság, hogy a biztonságát fenyegető különböző veszélyek elhárítására kizárólag az állandó haderejét alkalmazza – folytatta. 

Nagy Géza, a 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetője kihangsúlyozta: „egyetemista lévén az egyetemi tanulmányai mellett folyamatosan kapcsolatban van a magyar honvédséggel, és a honvédég külön figyelemmel kezeli az egyetemistákat, hiszen nekik a szorgalmi időszakban komoly elfoglaltságuk van.”

A diákok karriert is találhatnak a honvédségnél. „Szükségünk van a diplomás szakemberekre, akik az egyre korszerűbb technikát tudják kezelni" – nyilatkozta Csikány Tamás. A Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztályának főosztályvezetője a Miskolc Televíziónak elmondta: – Nagyon sokféle pálya áll a fiatalok rendelkezésére, hiszen a hadsereg valóban egy nagy család. Mindenféle szakemberre szükségünk van és különösen olyan szakemberekre, akik jól képzettek, mert szeretnénk egy olyan hadsereget építeni, amelynek más már a társadalmi megítélése, mint a korábbi évtizedekben.

A katonai toborzó iroda minden nap várja a katonaság iránt érdeklődő diákokat.


Source URL: https://minap.hu/cikk/lehetosegek-seregben-avagy-seregnyi-lehetoseg-katonai-toborzo-iroda-nyilt-az-egyetemen