Ugrás a tartalomra

Vajon jó szülő Ön? Segít a Szülőakadémia

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 06. csütörtök 14:37
Egy ingyenes előadássorozat szól évek óta főleg szülőknek. Akik felfedezik ezt a kincset, azok már nem akarnak lemondani a lehetőségről, hogy újabb és újabb, országos szinten népszerű előadókat hallgassanak meg a Földes Ferenc Gimnáziumban. A következő találkozó pár hét múlva lesz.
Forrás: ffg.hu

A három éve létező Szülőakadémiát a Bükk 900 Természetbarát Egyesület és a Korszerű Iskoláért Alapítvány szervezi, az Európai Szociális Alap támogatásával. Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese elmondta, szülőakadémia néven harmadik éve működik a programsorozat, de amióta ő az intézményben dolgozik, vagyis huszonegy éve, azóta segítik a szülőket különböző előadásokkal. – Tartalmában már akkor is létezett, amikor én ide jártam iskolába. A Jövőműhely a családokért pályázatnak csak az egyik eleme a Szülőakadémia. A gyerekneveléssel, a családdal kapcsolatos témában szervezzük meg ezt, kifejezetten olyanban, amilyenben a szülők kérik, az ő igényeiket próbáljuk meg kielégíteni. Nagyon hasznosnak érezzük, ezt mutatja az az érdeklődés is, ami övezi a találkozókat. Célunk a szemléletformálás, a gondolatébresztés. Mindig kíváncsiak vagyunk arra, hogy hogyan tetszett a szülőknek az előadó, a téma, az előadás, ezért egy rövid nyomtatványon mindezekre rákérdezünk. Negatív választ még nem kaptunk, inkább a nagyon tetszett különböző mértékeiről számoltak be.

Forrás: dorogimedence.hu

Az előadók között volt Lénárd Sándor neveléstudományi szakember, Tari Annamária pszichológus (többször is), Zacher Gábor toxikológus, Mérő László pszichológus-matematikus, Pál Feri atya, Lantos Mihály, a tanulási módszertan oktatója és Singer Magdolna mentálhigiénés szakember. A nevek hallatán is lehet tudni, hogy némely előadók nagyon szuggesztívek, komoly hatással vannak közönségükre, előadásaik érdekesek, izgalmasak, olyan dolgokat boncolgatnak, amikkel magunk is foglalkozunk mindennapjaink során, csak nem feltétlenül tudjuk megfogalmazni azokat, illetve ha sikerül is eljutni egy-egy felismerésig, nem látjuk át globálisan az összefüggéseket. Az előadások tehát aha-élményeket adnak a hallgatóknak.

Szó esett a motivációs lehetőségekről, a motiváló mondatokról, a digitális világ tizenévesekre mért hatásáról, a kamaszkori kihívásokról, a függőségekről (És itt nem feltétlenül csak a drogra, a dohányzásra és az ivásra kell gondolni, hanem az internetre, a szappanoperákra és a munkaalkoholizmusra is – szerk. megj.), a tehetségről, a társkapcsolati kommunikációról, a tanulási módszertanról és a válás utáni veszteségfeldolgozásról.

Többször érintettek az előadók olyan témákat, amik tabuként jelennek meg az ember életében, hogy a hallgatóság legyen nyitottabb ezeknek a megtárgyalására, egyáltalán gondolkodni merjen róla.

Az előadók közül többen nemcsak a szülőknek tartanak előadásokat, hanem már délelőtt a gyerekeket is meglátogatják az iskolai órák alatt. De van olyan is, aki felajánlotta, hogy az iskola tanáraival is szívesen folytat szakmai beszélgetést.

Forrás: pecsma.hu

A következő előadó Szendi Gábor programozó matematikus és pszichológus lesz február 18-án, délután 5 órától a Földes Ferenc Gimnáziumban. Manapság minden lelkiismeretes szülő állandóan szorong: vajon milyen hibákat követ el, mit ront el gyermeke nevelésekor? Az alapkérdés az, van-e olyan, hogy „nevelés”? Mit takar a szülői felelősség, mit tehet a szülő? Szendi Gábor szerint először is nyugodjunk meg, gyerekünk nem egy kényes műszer, amelyet egyetlen rossz mozdulattal elronthatunk, hanem egy egyéni jellemvonásokkal született lény. Az ingyenes programra előzetes regisztráció szükséges itt.

További hírek

Olvasnivaló