Rendezett és színes régiségvásárt szeretne a régi-új üzemeltető

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. február 08. szombat 10:07
Kell az, hogy legyen nívója a vásárnak, ahol a szívünknek kedves apróságok mellett egy-egy ritkább antik tárgyat is megtalálhatnak a kínálatban – hangsúlyozta a pályázaton nyertes vállalkozás üzletvezetője.
Fotók: Mocsári László

Az Erka Art Bt. 2003-tól szervezte a Miskolci Régiségvásárt, a 2013-ban kezdődött hétéves szünet után 2020 februárjától ismét ő felel az üzemeltetésért. Mint ismert, az önkormányzat nyílt pályázaton választott üzemeltetőt. A kiírásra összesen 4 pályázat érkezett, köztük a Braun István által vezetett Erka Art-tól is. A szakmai anyagokat szakértői testület bírálta el, melynek során kiemelt fontossággal bírt a költséghatékonyság, a vásár miatt keletkező szemét kezelésének és elszállításának szakszerű elvégzése, a korábbi, hasonló rendezvények szervezésében szerzett tapasztalatok megléte, és annak biztosítása, hogy a Miskolci Régiségvásár megfelelő, magas színvonalon várja az érdeklődőket. A pályázaton végül az Erka Art Bt. nyert, és már a február 2-ai vásárt is ez a cég szervezhette.

– Mindig is a rendezettséget tartottam az egyik legfontosabbnak – emelte ki érdeklődésünkre Braun István üzletvezető. – Már a kora reggeli kipakolásnál kontrolláljuk a megjelenést, az áruk csomagolásához használt anyagok kulturált elhelyezését. De a vásár idején is kiemelten figyelünk erre, a rendezvény végén összetakarítunk. Rendben hagyjuk el a miskolci főutcát.

Erről az elmúlt vasárnap is meggyőződhettünk, de más is feltűnt: több táblát is kihelyeztek a vásár területén. Az egyik például azt jelezte, hogy a Villanyrendőrnél található egy nyilvános illemhely. – Ezt szeretnénk a vásár ideje alatt mi magunk üzemeltetni, ezzel kapcsolatban már felvettem a kapcsolatot a Városgazdával. A „menekülési” útvonalakról szintén táblákon tájékoztattuk a vásárlókat, vásározókat. Egy másikon pedig azt jeleztük, hogy a vásárolni kívánt termékkel kapcsolatban kihez fordulhatnak tanácsért. Két szakértőt kértünk fel ehhez: a festményműtárgybecsüsi végzettséggel is rendelkező művészettörténészünk maga is állandó résztvevője a vásárnak, az igazságügyi műtárgyszakértőt pedig telefonon tudják elérni. Az eredetiségről kérdezhetnek például.

Mocsári László képgalériája!

A jövőben elkülönülnek majd a régiségek, valamint az élelmiszerek és a kézműves termékek, amikre a tapasztalatok szerint nagy igény van a különlegességük miatt. Jelenleg még keresik a megfelelő helyet nekik. Az üzletvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a Déryné utca egy részén ingyenes árusítási lehetőséget kapnak a miskolci nyugdíjasok.
A tervek szerint programokkal is igyekeznek majd csalogatni az embereket: újra felveszik a kapcsolatot a színházzal, a múzeummal, de már egy fúvószenekar is felajánlotta, hogy halk zenével vonulna végig a főutcán a vásár ideje alatt. Flash mob, körhinta, hagyományos gyerekjátékok, ünnepekhez kapcsolódó programok, sőt street food bemutatók is jöhetnek a minden hónap első vasárnapján megrendezett régiségvásáron.

– A vásár működik, de színesítenünk kell, kulturális programot, élményt, gasztronómiát is nyújtanunk kell, hogy azon kevesek, akik eddig még nem vettek részt rajta, azok is kedvet kapjanak a nézelődéshez, vásárláshoz – mondta el Braun István.


Source URL: https://minap.hu/cikk/rendezett-es-szines-regisegvasart-szeretne-regi-uj-uzemelteto