Ugrás a tartalomra

Sportpercek

Szerkesztő: Juhász István 

Sportpercek, minden kedden és csütörtökön a Miskolc Tv-ben. A heti sportösszefoglaló rendszeres lehetőséget ad a televízió nézőinek, a sport iránt érdeklődőknek arra, hogy a városban működő egyesületek, egyéni sportolók eredményeit megismerjék, a riportok, összeállítások segítségével pedig egy picit még be is pillanthassanak a „kulisszák mögé”. A Sportpercek adásának nézői nyomon követhetik a Miskolchoz kötődő sporteseményeket, képet kaphatnak arról, hogyan vélekednek maguk az érintettek a mindennapos edzések, a versenyek, a mérkőzések hátteréről. A sportmagazin mellett rendszeresen jelentkezünk a város élvonalbeli klubjainak bajnoki, kupa és felkészülési mérkőzéseinek közvetítésével is. Kiemelt találkozók esetén élő közvetítéssel, egyébként pedig felvételről követhető nyomon szinte minden hazai, esetenként több idegenbeli találkozó.

Időpont: kedd és csütörtök 18:25