Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodására emlékeztek a Diósgyőri várban

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. április 21. vasárnap 20:30
Ő volt az az uralkodó, aki helyreállította a katolikus egyház egységét, és a Magyar Királyságot a műveltség tekintetében is Európa egyik nagyhatalmává tette. Harmadik alkalommal rendeztek tudományos konferenciát a várban.

Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodása alatt megőrizte az ország stabilitását és a kultúra terén is Európa nagyhatalmai közé emelte a magyar királyságot – mondta el Lovász Emese régész. Hozzátette, Nagy Lajos vejeként, Mária férjeként került a trónra és a későbbiekben, amennyiben Nagy Lajosra a lovag király jelzőt használhattuk, Zsigmondra a diplomata utazó jelző illik. Ezeken az utazásain kísértük el őt ezen a konferencián, hiszen beutazta teljes Európát, sőt még Angliába is eljutott, egyengette útját a császári korona felé – ismertette a szakember.

Végh Csaba képgalériája

Hatalmuk és vagyonuk ellenére a királyok helyzete sok esetben nem volt irigylésre méltó. Ilyen volt a párválasztás, ahol teljesen kiszolgáltatottak voltak E. Kovács Péter, az MTA tudományos főmunkatársa szerint. – A feleségeket a nagypolitika és a szülők választották. Mégpedig olyan előkelő uralkodói szülők, akik azt gondolták, hogy az országuknak olyan feleségre, illetve olyan férjre van szüksége, akivel az egész királyságot tovább tudják irányoztatni és a dinasztiát tovább tudják vinni.

Hozzátette, hogy Zsigmond ebből a szempontból szerencsésnek számított, mert ő ismerte Anjou Máriát.

A konferencia résztvevői a szakmai munkán kívül – rendhagyó tárlatvezetésen – az újjáépített Diósgyőri várral is megismerkedhettek.

Hagyománnyá vált, hogy a konferenciához kapcsolódóan az adott korra vonatkozó tárgyat állítanak ki a házigazdák. Ezúttal egy, a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből származó, Zsigmond korabeli kehely került a kiállítási vitrinbe. A 15. századi, sodrott zománccal készített gótikus kehely a talpába bevésett felirata szerint a diósgyőri eklézsia tulajdona volt.


Source URL: https://minap.hu/cikk/luxemburgi-zsigmond-50-eves-uralkodasara-emlekeztek-diosgyori-varban