Az NB II-ben folytatják a meafc-os futsalosok

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 23. csütörtök 13:07
A MEAFC férfi futsalcsapata – egy év „száműzetés” után – kiharcolta a jogot arra, hogy ismét részese lehessen az NB II-es bajnokságnak. Czékus Sándor tanítványai a Keleti-csoportban folytathatják majd a pontvadászatot.

– Két évvel ezelőtt az első szezonunk után, a létszámszűkítést követően búcsúzni kényszerültünk az NB II-ből – idézte fel Czékus Sándor edző. – Tavaly az NB III-as bajnokságban a 3. helyet szereztük meg. Idén alapvető célunk volt, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk, amivel a rájátszásba tudunk jutni.

Az idei küzdelmek során az első három helyen folyamatosan változott az állás a Mád FC, a DSI és a miskolciak között. Ez a három csapat kiemelkedett a mezőnyből. Féltávnál 1 pont hátránnyal állt a MEAFC a 2. helyen. A bajnokság három fordulóval a vége előtt dőlt el, ekkor hazai pályán egy utolsó perces góllal kaptak ki a Mád FC-től. Így az utolsó fordulóban a DSI ellen idegenben a bajnokság második helye volt a tét. Itt magabiztos győzelmet arattak, így a rájátszásba jutottak.

Ott aztán a Csongrád megyei központú NB III-as csoport bajnokát kapták ellenfélként. A Kelebia csapata közel hasonló játékerőt és játékstílust képviselt, mint a miskolciak.

– Az első meccsen idegenben sikerült 5-3-as győzelmet aratnunk. Hazai pályán már esélyesként vártuk a visszavágót, 4-3-ra nyertünk, de a szoros eredmény ellenére egy pillanatra sem volt veszélyben a továbbjutásunk. A következő szezont az NB II Keleti-csoportjában kezdjük. Szeretnénk időben megkezdeni a felkészülésünket, hogy megfelelő állapotban tudjunk nekivágni a bajnokságnak. Alapvető célunk a biztos bennmaradás. A következő szezontól U18-as csapatot is fogunk versenyeztetni. Bízunk benne, hogy az elkövetkezőkben sok tehetséges játékost tudunk majd nevelni, akik a felnőtt csapatot is erősíthetik – tette hozzá az edző.


Source URL: https://minap.hu/cikk/az-nb-ii-ben-folytatjak-meafc-os-futsalosok