„Ukrajnába indultunk, de Kárpátaljáról tértünk vissza”

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 18. kedd 11:46
A Határtalanul program keretében a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda negyvenhárom diákja és öt kísérő tanára május 6. és 9. között négy csodálatos napot tölthetett Kárpátalján.

Az iskola tanulóinak lehetőségük nyílt megismerkedni Kárpátalja természeti, kulturális és gasztronómiai értékeivel, s talán ami a legfontosabb, hogy testközelből láthatták az ott élő magyar testvéreink mindennapi életét, harcát, kálváriáját. Molnárné Veres Angelika tanár számolt be a kirándulásról. – A helyiek vendégszeretete minden elképzelésünket felülmúlta, az idegenvezetőnk emberközelisége és tárgyi tudása pedig valami bámulatos volt. Olyan, általunk csak úti filmekből ismert tájakra kalauzolt minket, melyeket magunktól lehet, hogy sosem kerestünk volna fel. Így megismerhettük Munkács és Beregszász városát, Szojvát, Polenát, Csetfalvát, Tiszaújlakot azoknak múltjával és történelmi jelentőségével együtt, történeteket hallhattunk a falvak és városok napjainkban is érezhető magyar vonatkozásáról, valamint honismereti vezetőnknek hála demográfiai adatokkal felvértezve átfogóbb képet kaphattunk az ezeken a területeken élő magyarok jelenéről s jövőképéről.

A városnézések információáradata feldolgozásának érdekében több kirándulást is tettünk a természet lágy ölén, ahol nemcsak testi, hanem szellemi kikapcsolódás is várt. A Borzsa-havasoknál tett látogatásunkat egy, a közeli Sipot-vízeséhez vezető túra koronázta. Lenyűgöző látvány fogadott itt bennünket – emlékezett vissza a tanárnő.

A különleges élmények közé sorolhatjuk a karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban tett látogatásunkat. A tanórák látogatása után lehetőségünk adódott rövid sportolásra. Lenyűgözött bennünket a hely szellemisége és szigorú szabályrendszere. Látogatásunk végén megkoszorúztuk Wass Albert emléktábláját. Az együtt töltött idő hasznos volt, hisz közös beszélgetéseink során átfogóbb képet kaphattunk a kárpátaljai életről, gondolván itt akár az iskolarendszerre vagy a megélhetési problémákra. Délután a nagyberegi szőttes készítésével ismerkedtünk meg. Érdeklődő tanulóink kipróbálhatták a szövőszék használatát. Minden nap a különböző helyszíneken feladatokat is oldottak meg diákjaink, este pedig útinaplót készítettünk – mondta a tanárnő.

Hazatérve, s az utazásra visszagondolva nosztalgikusan felhőtlen, vidám képek villannak fel. Az utazás viszontagságai, a vámvizsgálat körülményessége homályba veszik, s helyükre az a töménytelen szeretet és öröm lép, amelyet a helybéliektől hoztunk haza. Ezeknek az embereknek hála nemzeti öntudatunkban megerősödve, lelkiekben feltöltődve érkeztük Miskolcra. Soha nem feledjük azokat az embereket, akik csaknem száz éve őrzik hagyományainkat és történelmünk egy részét – összegzett Molnárné Veres Angelika.


Source URL: https://minap.hu/cikk/ukrajnaba-indultunk-de-karpataljarol-tertunk-vissza