Karácsony előtti barangolás a könyvek birodalmában Kondás Vilmos vezetésével

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 23. hétfő 13:41
A karácsonyi ajándéklistán a könyv még mindig a negyedik, ötödik helyen szerepel, hiszen az emberek szeretik egy pompás albummal, egy frissen megjelent, izgalmas regénnyel, vagy egy gyönyörűen illusztrált mesekönyvvel megajándékozni gyermekeiket, unokáikat, feleségüket, férjüket. A vásárlási szokásokról Kondás Vilmost, a Géniusz Könyváruház tulajdonosát kérdeztük.

A slágerkönyvek döntően novemberben, decemberben, az ünnepek előtti hetekben jelennek meg, mindig van legalább két-három bestseller – ez alól az idei év sem kivétel, mondja az óriási könyvkereskedelmi tapasztalatokkal (1992 óta van a szakmában) rendelkező tulajdonos. Kondás Vilmostól megtudjuk: a TOP 3 könyvet idén magyar szerzők írták.

– Nem is emlékszem arra, hogy korábban ilyenre lett volna példa – fogalmaz.

Külön öröm, hogy ezek közül az egyik miskolci kötődésű: Milli és Rémi miskolci csavargásai folytatódnak, Kondás Vilmos szerint a mesekönyv második részt is minden várakozást felülmúlóan kedvelik a borsodi megyeszékhelyen. A szerzőkkel – Tajthy Krisztinával és Boda Lídiával –, valamint az illusztrációkat készítő Merényi Dániellel egyébként november 29-én, pénteken délután 3 órától találkozhatunk a Géniusz könyváruházban, ahol bemutatják és dedikálják könyvüket.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan lesznek, mert aki az első részt megvásárolta, az meg fogja venni a másodikat is, hiszen annyira magával ragadóak a történetek. Én magam is olvastam, az egyik unokám kedvence! – mondja.

Két, felnőtteknek szóló könyv fért még fel a képzeletbeli dobogóra. Nem is lehetett kérdés, hogy ha Leslie L. Lawrence regény jelenik meg, az azonnal toplistás lesz. Nincs ez másként a Donovan ezredes piros kabátja I-II.-vel sem. – Lőrincz L. László több mint nyolcvan könyvet írt. Az idén 80. születésnapját betöltő szerző új könyvében is sziporkázik, történetei életkortól függetlenül elvarázsolják az olvasót. Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a megyében egyedül hozzánk jár dedikálni, az új regényből is több példány kapható nálunk, amit kézjegyével látott el – mondja Kondás Vilmos.

Szintén büszkén osztja meg velünk, hogy Frei Tamás Bábel című könyvét először a Géniusz boltokban lehetett kapni a megyében. – A szerző ismertsége, érdekfeszítő, izgalmas és kalandos történetei, valamint a téma (migráció, terrorizmus) aktualitása miatt rengeteget fogunk még decemberben értékesíteni ebből is – teszi hozzá a könyváruházi tulajdonos.

A regények és gyermekkönyvek mellett sokan keresik fel a Széchenyi utcai könyvesboltot – Kondás Vilmos elmondása szerint karácsony előtt naponta több százan is megfordulnak náluk – az ifjúsági könyvek és a rendkívül bő albumkínálat miatt is. Csak szemezgettünk a legfrissebbek között: nagyon keresett a Hofi-album, de részletgazdagsága, különlegessége miatt kifejezetten ajándékkönyvnek számít a Térképcsodák című kartográfiai összeállítás is. A Guinness-rekordok könyve szintén minden évben kedvelt a vásárlók körében.

– Azt tapasztaljuk, hogy decemberben minimum megháromszorozódik a forgalmunk, a hozzánk betérők ilyenkor átlagosan 10 ezer forint fölött vásárolnak. Az olvasókat igyekszünk természetesen akciókkal is becsábítani a könyvesboltba. Az év utolsó hónapjában akár 30-70 százalékkal olcsóbban is kínálunk könyveket. A webes vásárlás esetén (a www.geniusz.hu és www.geniusztankonyv.hu oldalakon) pedig 15 százalékos kedvezményt nyújtunk – teszi hozzá.

– Büszkén mondhatom, hogy az ország legnagyobb választéka a miénk, több mint 46 ezer könyvcímünk van. Tankönyvet a megyében csak mi kínálunk; minden általános és középiskolás tankönyv, valamint egyetemi jegyzet megvan nekünk. Kiváló a nyelvkönyvválasztékunk is – ecseteli Kondás Vilmos.

Erről a nagysikerű Géniusz könyvnapok során is alkalmunk nyílik minden hónapban meggyőződni. Decemberben 6-8. között (péntek, szombat, vasárnap) megtartják a programot, komoly kedvezményekkel. Bronz, ezüst és aranyvasárnap pedig meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlókat.


Source URL: https://minap.hu/cikk/karacsony-elotti-barangolas-konyvek-birodalmaban-kondas-vilmos-vezetesevel