Hirtelen csökkentek a panelárak

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2020. január 16. csütörtök 12:40
Csökkentek a panellakások árai – olvasható egyre több hírportálon. Az ingatlanszakértő szerint azonban csupán arról van szó, hogy a túlárazott lakásokat nehezen tudják eladni a tulajdonosok és kénytelenek az árat csökkenteni. Az Avason jelenleg egy 55 négyzetméteres lakást 10-11, a belvárosban 13-15 millióért lehet eladni.
Illusztráció!

Egy évvel ezelőtt januárban az eladók és a vásárlók is már azt jósolták, hogy az elszabadult lakásárak egyszer majd visszaesnek. Az eladók igyekeztek minél előbb megszabadulni a lakásoktól, és a vevőknél is fontos feltétel volt, hogy mielőbb megvásárolják a kiszemelt lakást, de már akkor is sejteni lehetett, hogy előbb vagy utóbb megtorpannak az árak.

Tavaly nyáron az ingatlan irodák úgy nyilatkoztak, hogy már a téglalakások árát beérték, sőt meg is haladták a panellakások árai. A Demeter Ingatlanközpont ingatlanértékesítője, Pusztaszeri István a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott: 2-3 évvel ezelőtt az volt a tendencia, hogy ugyanazon a helyen, ugyanolyan állapotú panel, illetve tégla lakás esetében a téglalakás volt körülbelül 10-15 százalékkal drágább. Ez mostanában megfordult. Jobban szeretik a panellakásokat – mondta.

Idén januárban pedig már egyre több helyen tapasztalják az ingatlanközvetítők, hogy ismét rendeződik a panellakások piaca. Míg tavaly hónapról hónapra fölfelé mentek az árak, addig év elejére már inkább stagnálás mutatkozik.  

Demeter Tibor, a Demeter Ingatlanközpont ügyvezetője kiemelte: a panellakások hirdetési áraiban csökkenést vélünk mi is fölfedezni, talán még a zuhanás szót is merném használni. – A valós forgalmi érték, amennyiért elkelnek, ott nagyon erősnek tartom ezt a zuhanás kifejezést. Ott inkább egy stagnálás vagy egy picike csökkenés, ami benne van ebben a piacban – részletezte.

Az ügyvezető elmondta, a túlárazott ingatlanokra nincs érdeklődés. Az eladók rájöttek, hogy az árakat akár 20 százalékkal is csökkenteni kell, mert különben nem tudják eladni a panellakásokat. Demeter Tibor hozzátette, hogy az Avason egy kétszobás 55 négyzetméteres átlagos lakást ősszel 14-15 millióért kínáltak, addig idén januárban 10-11 millió forintért lehet eladni. A belváros legkedveltebb paneljeiben ugyanilyen állapotú lakás eladási ára 13-15 millió forintért reális.


Source URL: https://minap.hu/cikk/hirtelen-csokkentek-panelarak