Ugrás a tartalomra

Háziorvosok és házi gyermekorvosok esetében is csökkenteni kell az orvos-beteg találkozók számát

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 20. péntek 14:19
Az új koronavírus megbetegedések miatt elrendelt vészhelyzetben az Emberi Erőforrások Miniszterének utasítása alapján a háziorvosok és házi gyermekorvosok esetében is csökkenteni kellett az orvos-beteg találkozók számát, és a távkonzultációt kell előtérbe helyezni.

Nagyon fontos, hogy mindenki legyen türelmes, tekintettel arra, hogy a háziorvos folyamatosan, telefonon keresztül konzultál a betegekkel, nem lesz mindig könnyű elérni őt. Mégis arra kérjük a pácienseket, hogy csak a megadott kommunikációs csatornákon lépjenek kapcsolatba a háziorvossal.

Távkonzultáció keretén belül ugyanazt a betegkört látják el a háziorvosok asszisztensi segítséggel, mint eddig, de csak nagyon indokolt és szükséges esetben javasolt a személyes konzultáció és megjelenés. A kiadott utasítás alapján nagyon fontos, hogy a 65. év feletti orvosok és szakdolgozók semmilyen beteggel ne találkozzanak személyesen.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 65 év feletti háziorvosok továbbra is rendelnek a megszokott rendelési időben, de kizárólag távkonzultáció (telefon, e-mail) formájában. Amennyiben a távkonzultáció során úgy ítéli meg az orvos, hogy a beteg személyes vizsgálata javasolt, a kijelölt nem veszélyeztetett korú orvos végzi el a szükséges vizsgálatot.

Kulcsfontosságú annak a megértése, hogy a találkozások száma drasztikusan csökkenjen és ez az orvos-beteg találkozásra is vonatkozik.

További hírek

Olvasnivaló