Görömbölyön tekertek

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. szeptember 11. péntek 17:23
Negyedik alkalommal, több mint 120 kerékpáros részvételével rendezték meg a Yeti Kupát Görömbölyön.
Fotó: Molnár Tibor

Évekkel ezelőtt, a kezdetekkor a helyi családoknak szeretett volna egy kellemes hétvégi sporteseményt rendezni a kupa főszervezője, a rengeteg érdeklődő és a pozitív visszajelzések azonban arra sarkallták Molnár Györgyöt, hogy a következő évekre is tervezzen csak nyugodtan – biciklisekből nem lesz hiány!

Főleg úgy, hogy a miskolciak is egyre nagyobb számban vettek részt a megmérettetésen, sőt: az ország minden részéből érkeztek bringások, hogy összemérjék tudásukat. Aztán idővel „nemzetköziesedett” a verseny: voltak szlovák és román indulók is.

Idén valamivel kevesebben jöttek el a járványhelyzet miatt, de így is bőven meghaladta a száz főt az indulók száma. A főszervező elmondása szerint főleg gyerekek jelentkeznek, de gyakorlatilag minden korosztály képviseltette magát most is – junioroktól a seniorokig.

– A visszajelzések nagyon pozitív, szeretnek ide járni a kerékpárosok. Legyen szó aktív, versenyszerűen tekerő bringásról, vagy hobbi-biciklisről – mindenki jól érezheti magát nálunk – fogalmazott Molnár György. Így aztán nem maradhat el a folytatás – remélhetőleg jövőre már a „rendes” időpontban, májusban tarthatják meg a Yeti Kupát.


Source URL: https://minap.hu/cikk/gorombolyon-tekertek