- Mindig jó voltam énekből – emlékszik vissza mosolyogva Csaba az iskolás évekre. - Ha énekelni kellett, szinte mindig ötösöst kaptam. Egyszer adtak négyest, mert elfelejtettem a szöveget. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy kottázni, szolmizálni sosem tudtam igazán. Nem is szerettem. Csakis hallás után. Nekem ez az, ami megy.

Tősgyökeres miskolci

Saját bevallása szerint az élete Miskolchoz köti: itt járt bölcsődébe, óvodába, általános iskolába, gimnáziumba és egyetemre is.
- Minden itt kezdődött és ér véget. Itt van a legtöbb barátom, a szüleim, itt voltak a szerelmeim, emlékeim. Egyszóval nekem Miskolc a múzsám, a lételemem.

Ennek ellenére nem igazán érzi magáénak a város rocktörténelmét.
- Lehet, többen megorrolnak rám, de sosem rajongtam például az Eddáért. Természetesen tisztelgek a tudásuk előtt, de ennyi. Viszont amatőr, félprofi vagy be nem futott profi zenészből is sok van Miskolcon, ezek nagy részét kifejezetten kedvelem. Azt a kitartást és zenei szeretetet, amit az itteni zenészek képviselnek, csak tisztelni és becsülni lehet. Gondoljunk a Rotorra, a Varsóra, vagy az Eclipse-re és még sorolhatnám.

Horváth Csaba az éneklést a Hermeticben kezdte, még a múlt évezred végén.

- Tipikus „szeretjük a rockzenét, jó csávóknak gondoljuk magunkat, alakítsunk zenekart” együttes volt. Mégis szuperül sült el a dolog. Készült egy demó is, amit a mai napig büszkén hallgatok.

Fontos a szöveg

Énekesként nem csak zenekarainak a frontembere, de kiveszi a részét a dalszövegek megírásából is. Szerinte a szöveg egy külön világ a zenében.

- Sokan úgy gondolják, nem nagy dolog megírni. Én ennek az ellenkezőjét tapasztalom.
Azt vallja, ha nem érik az embert megfelelő külső és belső hatások, akkor teljesen felesleges próbálkozni a szövegírással, mert nem lesz őszinte a végeredmény.

- Leírhatod, de nagyjából Kozsó-szintű dalok fognak születni – mondja. – Én általában dallamra írok. Vannak szövegkezdemények, amik olykor éveket pihennek a fiókban, és vannak, amelyek még tojáshéjjal a fenekükön kerülnek a színpadra, de a közönség egyből énekeli őket.

Gyenge vese, acélszív

Akik ismerik, tudják, hogy Horváth Csaba gyermekkorától kezdve veseproblémákkal küszködik. - Jelenleg is dialízisre járok, ahol minden segítséget megkapok. Igaz ez a zenekarra is: ha valami gubanc van egy koncert szervezése során, akkor mindenki arra koncentrál, hogy a legjobbat hozzuk ki a lehetőségekből, és én is meg tudjam oldani a kötelező feladataimat. Nemcsak a színpadon és a próbateremben keressük egymás társaságát, hanem együtt járunk nyaralni, együtt ünnepeljük a szülinapokat, szóval a JJ tényleg olyan, mint egy nagy család.
A Miskolci Egyetem sokáig játszott fontos szerepet az életében.

- Rengeteg embert megismertem, sokakkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ott alakult meg az egyik zenekar, aminek alapító tagja vagyok, a Kisbót: olyan rajongást kaptunk, amit máig nagyon nehéz megismételni.

Csaba azt is elárulta, hogy Mike Patton a példaképe, akiről csak szuperlatívuszokban tud beszélni. Amikor arra kértük, nevezze meg, ki volt szerinte a legkiválóbb zenész, akivel együtt játszott, az AB/CD és a Hollywood Rose egykori gitárosát, Fángli Eriket választotta, akivel szintén a Kisbót és az egyetem a közös metszéspont. Az együttessel egyébként több ízben kaptak felkérést, hogy írjanak indulót valamilyen sportegyesületnek. A Miskolci Jegesmedvéknek készült daluk manapság is hallható a meccseken.

- Erre büszkék vagyunk, és külön öröm is volt az a munka nekem, mivel a zenén kívül a sport a másik nagy szerelmem.
Azt is megtudtuk tőle, ha lenne egy életrajzi kötete, Horváth Csaba kifejezetten egyszerű címet adna neki, ami annyi volna: Én.