A „nincsből nem lehet többet”, de a miskolci tömegközlekedés megőrzése akkor is fontos

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 22. péntek 09:58
„Meg akarják szüntetni az 1-es buszt” – így terjedt el, illetve így terjesztették el egyesek a híresztelést az elmúlt hetekben. A valóságban a városi tömegközlekedés szakemberei az ellenkezőjén dolgoznak: azon, hogy megmenthető és megtartható legyen a megszokott miskolci villamos- és buszhálózat minél nagyobb része, ezzel együtt pedig a szolgáltatási színvonal. Mivel ez egy szolgáltatás, fennmaradni akkor tud, ha gazdaságosan működtethetővé sikerül átalakítani. Ez ugyanis a megelőző években nem történt meg, sőt, sok tekintetben romlott (még ha ezt az utasok nem feltétlenül érezték is meg).
Fotó: Mocsári László

A közösségi közlekedés működtetése közpénz felhasználásával történik, az azzal való gondos bánásmód az önkormányzat (az MVK Zrt. tulajdonosa) felelőssége. Az MVK Zrt. menetrendje évről- évre felülvizsgálat tárgya, mert az utazási szokások változnak és a finanszírozás feltételei sem állandóak. Jelenleg a miskolci önkormányzat a járványhelyzet és a kormányzati elvonások következtében jóval kevesebb forrással rendelkezik a tömegközlekedés támogatására, mint az optimális volna. Tudnivaló, hogy a jegy- és bérletvásárlással az utazóközönség az elmúlt évtizedekben megszokott hálózat és menetrend üzemeltetésének csak egy részét finanszírozza – a városnak évente több milliárd forinttal kell ezt kiegészítenie (tehát közpénzzel, ami így másra fontos célokra nem fordítható), saját büdzséjéből. Az állam semmilyen támogatást nem ad ehhez.

Mivel a városi helyhatóság feladata a rábízott közvagyonnal való felelős gazdálkodás, nem szabad, hogy feleslegesen, pazarlóan költsön Miskolc – még ilyesmire sem. Ezért lett mára sürgető feladat a rendszer áttekintése, erre kérte fel szakcégét -  az MVK Zrt.-t  -  a város  és kérte ugyancsak a közvélemény, valamint egy szakmai munkacsoport segítségét.  Menetrendi és Hálózati Munkacsoport rendszeresen ülésezik, s friss fejlemények nyomán várhatóan február 1-től bevezethető lesz az általuk megalkotott „egyes számú válságmenetrend”. Ennek tétje, hogy a naponta (!) keletkező több millió forintos, közpénzből kipótolandó veszteség minél kevesebb ideig termelődjön, s mihamarabb mérsékelhető legyen. Párhuzamosan készülőben van a borsodi megyeszékhely 2021. évi városi költségvetése, amelynek február végi elfogadását követően lesz látható: pontosan mekkora összeggel tud beszállni a helyhatóság a helyi közösségi közlekedés finanszírozásába idén. Mint a legutóbbi ülésen elhangzott, Miskolc kénytelen azzal számolni, hogy a kormányzat a továbbiakban sem ad semmilyen támogatást a tömegközlekedésre ahelyett a milliárdok helyett, amiket az elmúlt egy esztendőben elvont  és a források bővítését is korlátozza a települések számára.

A február 1-től esedékes ideiglenes menetrend a jövő héten válhat ismertté a nagyközönség számára. A munkacsoport ezután tovább dolgozik és várhatóan március közepétől további finomításokat javasol az MVK Zrt.  számára. Ha ez a két lépcsőben elvégzendő válság-intézkedés meghozza a kívánt eredményeket, akkor esély nyílik arra, hogy szeptember 1-től majd egy harmadik menetrend lépjen hatályba, amely ismét engedményeket tehet  egyes járatok vissza-bővítésével – amennyiben az eddig elért gazdálkodási eredmények ezt lehetővé és a Covid-helyzet utáni utasforgalmi igények pedig indokolttá teszik. Azért kell jelenleg feltételes módban fogalmazni, hiszen sem azt nem tudja még senki, meddig tarthat a karantén, az iskolaszünet, a kijárási tilalom, az utazási kedv óriási visszaesése (tavaly április óta), és azt sem, hogy a majdan visszatérő utasforgalom mennyi plusz-bevételt termel a szolgáltató számára, amiből az esztendő második felében gazdálkodhat, tervezhet.

Fotó: Végh Csaba

A következő hetekben (két lépcsőben) bevezetendő válság-menetrend nagyjából a tanszüneti menetrendekhez lesz hasonló (hiszen jelenleg is zárt az oktatási intézmények egy része, akárcsak vakáció idején). Fontos azonban még egyszer hangsúlyozni: a racionalizálás indoka csak részben a járványhelyzet és annak hatásai; legalább ugyanilyen lényeges, hogy az elmúlt évekre a miskolci tömegközlekedés mint városi szolgáltatás gazdaságilag finanszírozhatatlanná vált. A 2019.  előtti önkormányzati vezetés erre egy „huszárvágással” reagált: egyszerűen nem (vagyis csak hiányosan) finanszírozta a saját szolgáltató cégét, ami miatt a továbbiakban vállalhatatlan hiteltörlesztésekre kényszerült az MVK Zrt.  illetve a Miskolc Holding Zrt., végeredményben tehát Miskolc. Ezt kellett és kell jelenleg is rendbe tennie a városvezetésnek, saját társasága életben maradása érdekében. „Egyetlen cég sem teheti meg, hogy a kifizetett teljesítménynél többet nyújtson” – fogalmazódott meg a bizottsági ülésen. Vagyis: „A teljesítményt akkor lehet újra növelni, ha ismét nőnek a bevételek.” A munkacsoport dolga a következő hetekben is az lesz, hogy tagvállalati, hivatali, továbbá civil szakemberek közös munkájával megtalálja azt a megoldást, hogy az adott és áthághatatlan pénzügyi kereteken belül maradva hogyan lehet a lehető legoptimálisabban, a miskolciak számára megfelelően és elfogadhatóan kialakítani a közeljövőben alkalmazandó menetrendet és hálózatot. Tudva, hogy „a nincsből nem lehet többet adni”.

Több mint nyolcszázötven javaslat és észrevétel érkezett a néhány hete az MVK Zrt.  által közzétett felhívásra. A legtöbb - a felénél is több - az 1-es buszjárat vonalára vonatkozott, egy a tízhez arányban elfogadhatónak tartva, illetve tiltakozva a járat „megszüntetése”, azaz átalakítása ellen. A 21-es és 14-es busz, valamint a Hidegsor kiszolgálása, az Avas és a Szentpéteri kapu közötti tömegközlekedési kapcsolat, a Gömöri pályaudvar jobb elérhetőségének kérdései mozgattak még meg ugyancsak sok városlakót, hogy tollat (egeret, mobiltelefont) ragadjanak és megosszák gondolataikat. Az önkormányzati vezetés határozott kérése nyomán a menetrendi átalakításokon dolgozó szakemberek ezeket a felvetéseket maximálisan igyekeznek figyelembe venni.
 


Source URL: https://minap.hu/cikk/nincsbol-nem-lehet-tobbet-de-miskolci-tomegkozlekedes-megorzese-akkor-fontos