Kiskorú áldozata van a járványnak Csehországban

mti.hu
Utoljára módosítva
2021. március 04. csütörtök 15:07
Kiskorú áldozata is van már a koronavírus-járványnak Csehországban. A nyugat-csehországi Pilseni régióban február 22-én egy nyolcéves kislány halt meg a vírus okozta Covid-19 betegségben – jelentette az iDNES hírportál csütörtökön, a cseh egészségügyi minisztérium felülvizsgált és pontosított statisztikáira hivatkozva.
Képünk csak illusztráció

A hivatalos elhalálozási kimutatásokban már tavaly novemberben feltűnt egy 14 éves gyermek, de a későbbi felülvizsgálat során a bejegyzést tévedésnek minősítették és törölték a nyilvántartásból. Szintén tavaly novemberben szakértői vitát váltott ki, hogy egy koronavírussal fertőzött fiatal anyának halva született meg a gyermeke. Az orvosi szakértők végül arra az álláspontra jutottak, hogy a halva született gyermeket nem lehet a járvány áldozatai közé sorolni.

Csehországban tavaly március elsején mutatták ki a laboratóriumi szűrések az első koronavírusos fertőzést. A járványnak azóta már több mint 21 ezer halálos áldozata van. Az utóbbi időben a napi halálesetek száma 160-180 között mozog. A statisztikákból kiderült, hogy az áldozatok átlagos életkora 78 év volt. A koronavírus legidősebb áldozata egy 110 éves nő volt, 16-an pedig fiatalabbak voltak 30 évnél.


Source URL: https://minap.hu/cikk/kiskoru-aldozata-van-jarvanynak-csehorszagban