Meghalt Köteles László

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 17. szombat 13:42
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska korábbi polgármestere mindössze 48 éves volt.

Negyvennyolc éves korában meghalt Köteles László, az Új Kezdet Párt tagja, Komlóska volt polgármestere, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja – írja az LMP szombat délelőtti Facebook-bejegyzésében.

Köteles László 1994-ben, 21 évesen az ország legfiatalabb polgármestereként lett Komlóska vezetője. 2018-ban az LMP–Új Kezdet jelöltjeként indult a parlamenti választáson. 

- Addig érezzük magunkat az Isten háta mögött, amíg meg nem értjük, hogy a Jóisten tenyerében vagyunk –idézi fel híressé vált mondását az index.hu.

Schiffer András úgy fogalmazott róla: Köteles az ezredfordulót követően a kistelepülések megmentéséért vívott küzdelem élharcosa lett. „Neki köszönhetjük, hogy végül mégsem privatizálták a Magyar Postát a világméretű szolgáltatás-liberalizáció jegyében, s megállt a kisposták felszámolása” – írta róla Schiffer.

Köteles a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei koordinátora volt, illetve a megyei közgyűlés tagja. A politikus szervezete hosszantartó betegséget követően adta fel a küzdelmet.

(A nyitókép forrása: Zemplén TV)


Source URL: https://minap.hu/cikk/meghalt-koteles-laszlo