Villanyautók, zene, gasztronómia, Ellipsum – újranyitott Miskolc legújabb fürdője

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. október 16. szombat 20:49
Az élményfürdő egész napos programmal indította el őszi szezonját.
Ellipsum Garden az Aradi sétányon - Juhász Ákos képgalériája

Kellemes, őszi napsütés, gasztronómia és zenei programok – utoljára két évvel ezelőtt, még a világjárvány előtt mulathattak az érdeklődők őszi közösségi programokon, olyanon, mint amilyen például a szombaton megrendezett Ellipsum Garden és éjszakai fürdőzés elnevezésű strandnyitó rendezvény volt. Nem csoda hát, hogy sokan látogattak ki az eseményre, ami az Ellipsum Élmény és Strandfürdő őszi szezonjának nyitánya is volt.

A programok délelőtt tízkor kezdődtek, egész nap várták a látogatókat. A legtöbb érdeklődőt talán villanyautós találkozó vonzotta, aminek keretén belül különleges elektromos autók kipróbálására is lehetőség volt. Szűcs Gábor, a villanyautosok.hu újságírója, szervező elmondta, a villanyautósok közössége évek óta tart találkozókat az ország szinte minden pontján, az alkalmak iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

- Miskolctapolcán is volt már két hasonló rendezvényünk. Azokon még csak maroknyian gyűltünk össze, idén viszont már több mint nyolcvan autótulajdonos regisztrált és hat kiállító is jelentkezett, akik az elektromobilitás területének aktuális újdonságait mutatták be – mondta Szűcs Gábor, aki hozzátette, az Ellipsum programja azért volt nagyon jó társrendezvény számukra, mert, így rengeteg olyan érdeklődő is megismerkedhetett a villanyautókkal, akiket pusztán az ő találkozójuk nem mozdított volna ki otthonról.

Fotó: Juhász Ákos

Programkavalkád

A nap folyamán gasztronómiai különlegességek várták a látogatókat, de volt véradás és interaktív gyermekfoglalkoztató. Az idén tizenöt éves Miskolc Holding Zrt. külön sátorral és interaktív játékkal várta az érkezőket, az önkormányzati vagyonkezelő vezérigazgatója a minap.hu-nak elmondta, nagyon fontos számukra, hogy a miskolciak még jobban megismerjék a holdingot és tagvállalatait.

- Az évforduló megünneplésére tavalytól készültünk, eredetileg már az év elejétől aktívan jelen szerettünk volna lenni a városi rendezvényeken, de a koronavírus-világjárvány teljesen felülírta terveinket. Úgy gondoltuk, hogy az Ellipsum őszi szezonjának nyitónapja lesz a mi programsorozatunk nyitónapja is, több rendezvényen is fognak még velünk találkozni – mondta Dukai Zoltán.

Programok ősszel is, télen is

A zenei színpadon is nagy volt a jövés-menés: az Ellipsum Brass Bandet, Szécsi Viktória és Vízi Viktor, őket pedig a Latin projekt követte. A szabadtéri zenés programokat: Veréb Tomi akusztikus koncertje zárta. A Miskolc új élmény- és strandfürdőjét is üzemeltető Miskolc Fürdők Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, a nyári időszak sikeresnek bizonyult a fürdő életében, a garanciális felülvizsgálatokat követően pedig hasonló őszi-téli szezonra számítanak: az őszi szünet alatt a gyerekeket és a családokat várják majd programok, utána pedig már a karácsonyra hangolódnak

- Az őszi időszakban hétköznapokon teljes nyitva tartással várjuk a látogatókat. Az a meglepetésünk, hogy a három napos jeggyel egész napos fürdőzési lehetőséget biztosítunk majd, hétvégén pedig továbbra is a családi belépővel tudnak bejönni a fürdőzni vágyók. Nagyon fontos, hogy nálunk a család úgy is család, ha csak egy szülő érkezik gyermekekkel – mondta Németh Judit.

A program este a fürdő belső terében folytatódott éjszakai fürdőzéssel, ahol egyebek mellett Kállay Saunders András és Voksán Virág szórakoztatta a megjelenteket.


Source URL: https://minap.hu/cikk/villanyautok-zene-gasztronomia-ellipsum-ujranyitott-miskolc-legujabb-furdoje