- Jelen volt ezeken a rendezvényeken?
- Igen. Szeretném azonban hozzáfűzni, hogy az önkormányzati közmeghallgatáson - míg ott voltam - csak általánosságban hangzottak el „kisebbséget” érintő hozzászólások. Később elfoglaltságaim miatt el kellett mennem, másoktól hallottam, hogy ezek a megjegyzések aztán nyílt „cigányozássá” fajultak. Amit különösen sajnálatosnak tartok, az az, hogy eddigi információim szerint a jelenlévő rendőri, városi vezetők sem nagyon határolódtak el ettől. A „számozott utcákat” érintő lakossági fórumot megítélésem szerint eleve „romaügyben” hívták össze, hiszen a környébeli lakosok nagy része a kisebbséghez tartozik. Úgy érzem, a rendezvény alapjában elérte a célját, a problémák józan megvitatását. Riba Istvánné - nagyon helyesen - közbelépett, amikor kezdett eldurvulni a hangnem, és általánosító, diszkriminatív megjegyzések kezdtek eluralkodni.
- Ön szerint nem felel meg a valóságnak, hogy például a lyukói, Búza tér környéki bűnelkövetők döntő része roma származású?
- Egyrészt mindenképpen vissza kell utasítanom azt, hogy sokan a roma vagy cigány szót ma a bűnöző szinonimájaként használják. Ez teljesen igaztalan, nagyrészt politikai indíttatású hangulatkeltés, és csak további súlyos feszültségekhez vezet, az így is szembenállásoktól terhes, magyar társadalomban. Másrészt pedig mielőtt sommás, elítélő véleményeket fogalmazunk meg, összeségében is meg kell vizsgálni azokat a gazdasági, társadalmi folyamatokat, amelyek idáig vezettek. A nagyrészt szakképzetlen romák voltak a rendszerváltozás legnagyobb vesztesei, őket küldték el először a megszűnő gyárakból, üzemekből. A biztos jövedelem nélkül maradt családok egzisztenciális ellehetetlenülése, ebből adódó lumpenizálódása pedig előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkezik - s ez egyáltalán nem csak a romákra érvényes.
- Sokszor hallani olyan véleményeket, hogy a romák nem is nagyon akarnak dolgozni, eleve a segélyekre rendezkedtek be, és a gyerekekből szeretnének megélni.
- Ez megint olyanféle diszkriminatív általánosítás, amely általában elő szokott jönni, ha egy társadalomban a rossz gazdasági helyzet, és a halmozódó feszültségek miatt a kisebbségeket próbálják megtenni bűnbaknak. Vajon aki ilyet mond, próbált már romaként, „legálisan” elhelyezkedni itt Északkelet-Magyarországon, ahol egyébként is a legmagasabb az országban a munkanélküliség? Maradnának a közhasznú munkák, de az ezekért kapható juttatások, és a segélyek összege között olyan csekély a különbség, hogy az nem igazán jelent komoly motivációt a munkába állásra. S ha valaki tartósan kiesik a munka világából, az később már nagyon nehezen szokik oda vissza. Ráadásul - gyakran említik, de én is elmondom - most nő fel a rendszerváltozás óta az első olyan generáció, amelynek egy része már a szüleit sem látta rendszeresen munkába járni, így nincs előtte pozitív példa sem. Ez persze megint nem csak a romákat érinti, viszont náluk, szociális helyzetük, kiszolgáltatottságuk miatt, halmozottan jelentkezhetnek ennek a veszélyei.
- Ön szerint létezik megoldás erre a helyzetre?
- Józan párbeszéd kell, hosszútávú foglalkoztatási, felzárkóztatási programok, szegregációmentes oktatás. Szokták mondani, hogy a roma etnikai kérdés időzített bombaként ketyeg Magyarországon - nos, szerintem ez a bomba már felrobbant, a 24. óra után vagyunk. Nem dughatjuk homokba a fejünket, nem lehet egyszerű cigányozással elintézni azt a tényt, hogy a roma munkanélküliség a régió nagyon sok településén százszázalékos. Ezekkel az emberekkel kezdeni kell valamit, egy ország, ahol olyan mértékben csökken az aktív népesség, hogy már ázsiai betelepítéseken gondolkodnak, nem kezelhet ellenségként, nem mondhat le önként egy közel milliós, hazai népcsoportról. Mi készek vagyunk a tárgyalásra, együttműködésre, úgy érzem, a labda most a „másik térfélen” van.
- Igen. Szeretném azonban hozzáfűzni, hogy az önkormányzati közmeghallgatáson - míg ott voltam - csak általánosságban hangzottak el „kisebbséget” érintő hozzászólások. Később elfoglaltságaim miatt el kellett mennem, másoktól hallottam, hogy ezek a megjegyzések aztán nyílt „cigányozássá” fajultak. Amit különösen sajnálatosnak tartok, az az, hogy eddigi információim szerint a jelenlévő rendőri, városi vezetők sem nagyon határolódtak el ettől. A „számozott utcákat” érintő lakossági fórumot megítélésem szerint eleve „romaügyben” hívták össze, hiszen a környébeli lakosok nagy része a kisebbséghez tartozik. Úgy érzem, a rendezvény alapjában elérte a célját, a problémák józan megvitatását. Riba Istvánné - nagyon helyesen - közbelépett, amikor kezdett eldurvulni a hangnem, és általánosító, diszkriminatív megjegyzések kezdtek eluralkodni.
- Ön szerint nem felel meg a valóságnak, hogy például a lyukói, Búza tér környéki bűnelkövetők döntő része roma származású?
- Egyrészt mindenképpen vissza kell utasítanom azt, hogy sokan a roma vagy cigány szót ma a bűnöző szinonimájaként használják. Ez teljesen igaztalan, nagyrészt politikai indíttatású hangulatkeltés, és csak további súlyos feszültségekhez vezet, az így is szembenállásoktól terhes, magyar társadalomban. Másrészt pedig mielőtt sommás, elítélő véleményeket fogalmazunk meg, összeségében is meg kell vizsgálni azokat a gazdasági, társadalmi folyamatokat, amelyek idáig vezettek. A nagyrészt szakképzetlen romák voltak a rendszerváltozás legnagyobb vesztesei, őket küldték el először a megszűnő gyárakból, üzemekből. A biztos jövedelem nélkül maradt családok egzisztenciális ellehetetlenülése, ebből adódó lumpenizálódása pedig előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkezik - s ez egyáltalán nem csak a romákra érvényes.
- Sokszor hallani olyan véleményeket, hogy a romák nem is nagyon akarnak dolgozni, eleve a segélyekre rendezkedtek be, és a gyerekekből szeretnének megélni.
- Ez megint olyanféle diszkriminatív általánosítás, amely általában elő szokott jönni, ha egy társadalomban a rossz gazdasági helyzet, és a halmozódó feszültségek miatt a kisebbségeket próbálják megtenni bűnbaknak. Vajon aki ilyet mond, próbált már romaként, „legálisan” elhelyezkedni itt Északkelet-Magyarországon, ahol egyébként is a legmagasabb az országban a munkanélküliség? Maradnának a közhasznú munkák, de az ezekért kapható juttatások, és a segélyek összege között olyan csekély a különbség, hogy az nem igazán jelent komoly motivációt a munkába állásra. S ha valaki tartósan kiesik a munka világából, az később már nagyon nehezen szokik oda vissza. Ráadásul - gyakran említik, de én is elmondom - most nő fel a rendszerváltozás óta az első olyan generáció, amelynek egy része már a szüleit sem látta rendszeresen munkába járni, így nincs előtte pozitív példa sem. Ez persze megint nem csak a romákat érinti, viszont náluk, szociális helyzetük, kiszolgáltatottságuk miatt, halmozottan jelentkezhetnek ennek a veszélyei.
- Ön szerint létezik megoldás erre a helyzetre?
- Józan párbeszéd kell, hosszútávú foglalkoztatási, felzárkóztatási programok, szegregációmentes oktatás. Szokták mondani, hogy a roma etnikai kérdés időzített bombaként ketyeg Magyarországon - nos, szerintem ez a bomba már felrobbant, a 24. óra után vagyunk. Nem dughatjuk homokba a fejünket, nem lehet egyszerű cigányozással elintézni azt a tényt, hogy a roma munkanélküliség a régió nagyon sok településén százszázalékos. Ezekkel az emberekkel kezdeni kell valamit, egy ország, ahol olyan mértékben csökken az aktív népesség, hogy már ázsiai betelepítéseken gondolkodnak, nem kezelhet ellenségként, nem mondhat le önként egy közel milliós, hazai népcsoportról. Mi készek vagyunk a tárgyalásra, együttműködésre, úgy érzem, a labda most a „másik térfélen” van.