A legtöbb szerelmi témájú előadás végén – kivétel a tragédiák – a férfi és a női szereplő egymásra talál, ám a Libikóka sokkal reálisabban közelíti meg az emberi érzelmeket, kapcsolatokat, melybe két egyszerű, amerikai ember, Gittel és Jerry történetén keresztül nyerhetünk betekintést. A Gittelt alakító színésznővel, Dobó Katával beszélgettünk.
– Mennyire volt furcsa az, hogy mindössze két színész szerepel a színpadon?
– Mivel egyikünk sem játszott még ilyen darabban, így nagyon szokatlan volt mindkettőnknek. Hátránya és előnye is van annak, hogy az elejétől a végéig mi vagyunk a színpadon. Negatívum, hogy nincs idő pihenni közben, végig koncentrálni kell, viszont épp az átlagosnál erősebb figyelem miatt kicsi a veszélye a „kiesésnek”.
– Hogy állt össze a darab olyanná, amilyennek a nézők most láthatták?
– A próbafolyamat nagyon jó hangulatú volt, annak ellenére, hogy erőltetett tempóban kellett dolgoznunk, mivel mindössze három hetünk maradt a felkészülésre. A jó előadáshoz minden adott volt, hiszen a társam, Szervét Tibor nagyszerű művész, aki nekem egy etalon a színészetben. Noha ez egy kétszereplős darab, ahhoz, hogy az előadás megszülessen, négy ember – rajtunk, színészeken kívül Verebes István rendező és Faragó Zsuzsa dramaturg kemény munkájára volt szükség.
– Hányszor adták elő a darabot eddig?
– Május 9-én volt a Libikóka premiere a Pinceszínházban. Mostanáig körülbelül tízszer adtuk elő; rendszeresen szeptembertől fogjuk játszani, és már rengeteg vidéki meghívásunk van. Erre a nyárra csak két fellépést tervezünk; a miskolci másnapján Kecskeméten szerepeltünk.
– Mennyire kötött a Libikóka? Szoktak esetenként valami szövegkönyvtől eltérőt beletenni?
– Nagy szabadságunk van előadás közben, hiszen ez egy modern darab. Többször előfordult már, hogy valami pluszt adtunk hozzá az előadáshoz, ami ha jó, és tetszik nekünk, akkor több előadás erejéig is megtartjuk. A próbák közben is többször megesett, hogy kicsit eltértünk a leírt szövegtől, és esetenként a mi megoldásunk a rendezőnek is jobban tetszett az eredetinél.
– Mennyire áll önhöz, Dobó Katához közel a Libikókában megszemélyesített figura?
– Úgy gondolom, minden nőhöz közel áll valamilyen szinten ez a karakter, – talán a gyomorvérzéseit kivéve, amire külön is készülnöm kellett, hogy hitelesebben tudjam előadni – hiszen a párkapcsolati konfliktus az egy mindennapos probléma. Úgy gondolom, ahhoz, hogy jól működjön, mindkét félnek rengeteget kell küzdeni, hiszen az élet nem romantikus regény. Természetesen én is formáltam a szerepen, és úgy gondolom, a szerep is hatott rám.
– Korábban inkább filmes munkáiról ismerhettünk meg. Mennyire szokatlan a színház?
– Valóban eddig nagyrészt filmes munkáim voltak, most kezdek át-, vagy inkább visszahajózni a színház világába, hiszen a főiskolán azért elsősorban ezt tanultuk. Számomra a színház sokkal nehezebb műfaj, egy tévesztést a színpadon sokkal nehezebb helyrehozni, mint a filmben, ahol például újra lehet forgatni, vagy ki lehet vágni. Másrészt viszont itt azonnal jön a közönség visszajelzése, filmforgatás közben viszont – a rendezőn kívül – senkitől sem kapunk reakciókat.
– Korábban játszott már Miskolcon?
– Eddig még nem léptem fel a városban, sem szabadtéren, sem kőszínházban, így csak a mostani előadáson szereztem meg első tapasztalataimat az itteni közönségről. Kellemes meglepetés volt számomra, hogy többször is tapsoltak a darab közben.
Dicsuk Dániel
– Mennyire volt furcsa az, hogy mindössze két színész szerepel a színpadon?
– Mivel egyikünk sem játszott még ilyen darabban, így nagyon szokatlan volt mindkettőnknek. Hátránya és előnye is van annak, hogy az elejétől a végéig mi vagyunk a színpadon. Negatívum, hogy nincs idő pihenni közben, végig koncentrálni kell, viszont épp az átlagosnál erősebb figyelem miatt kicsi a veszélye a „kiesésnek”.
– Hogy állt össze a darab olyanná, amilyennek a nézők most láthatták?
– A próbafolyamat nagyon jó hangulatú volt, annak ellenére, hogy erőltetett tempóban kellett dolgoznunk, mivel mindössze három hetünk maradt a felkészülésre. A jó előadáshoz minden adott volt, hiszen a társam, Szervét Tibor nagyszerű művész, aki nekem egy etalon a színészetben. Noha ez egy kétszereplős darab, ahhoz, hogy az előadás megszülessen, négy ember – rajtunk, színészeken kívül Verebes István rendező és Faragó Zsuzsa dramaturg kemény munkájára volt szükség.
– Hányszor adták elő a darabot eddig?
– Május 9-én volt a Libikóka premiere a Pinceszínházban. Mostanáig körülbelül tízszer adtuk elő; rendszeresen szeptembertől fogjuk játszani, és már rengeteg vidéki meghívásunk van. Erre a nyárra csak két fellépést tervezünk; a miskolci másnapján Kecskeméten szerepeltünk.
– Mennyire kötött a Libikóka? Szoktak esetenként valami szövegkönyvtől eltérőt beletenni?
– Nagy szabadságunk van előadás közben, hiszen ez egy modern darab. Többször előfordult már, hogy valami pluszt adtunk hozzá az előadáshoz, ami ha jó, és tetszik nekünk, akkor több előadás erejéig is megtartjuk. A próbák közben is többször megesett, hogy kicsit eltértünk a leírt szövegtől, és esetenként a mi megoldásunk a rendezőnek is jobban tetszett az eredetinél.
– Mennyire áll önhöz, Dobó Katához közel a Libikókában megszemélyesített figura?
– Úgy gondolom, minden nőhöz közel áll valamilyen szinten ez a karakter, – talán a gyomorvérzéseit kivéve, amire külön is készülnöm kellett, hogy hitelesebben tudjam előadni – hiszen a párkapcsolati konfliktus az egy mindennapos probléma. Úgy gondolom, ahhoz, hogy jól működjön, mindkét félnek rengeteget kell küzdeni, hiszen az élet nem romantikus regény. Természetesen én is formáltam a szerepen, és úgy gondolom, a szerep is hatott rám.
– Korábban inkább filmes munkáiról ismerhettünk meg. Mennyire szokatlan a színház?
– Valóban eddig nagyrészt filmes munkáim voltak, most kezdek át-, vagy inkább visszahajózni a színház világába, hiszen a főiskolán azért elsősorban ezt tanultuk. Számomra a színház sokkal nehezebb műfaj, egy tévesztést a színpadon sokkal nehezebb helyrehozni, mint a filmben, ahol például újra lehet forgatni, vagy ki lehet vágni. Másrészt viszont itt azonnal jön a közönség visszajelzése, filmforgatás közben viszont – a rendezőn kívül – senkitől sem kapunk reakciókat.
– Korábban játszott már Miskolcon?
– Eddig még nem léptem fel a városban, sem szabadtéren, sem kőszínházban, így csak a mostani előadáson szereztem meg első tapasztalataimat az itteni közönségről. Kellemes meglepetés volt számomra, hogy többször is tapsoltak a darab közben.
Dicsuk Dániel