Gyarmathy Lívia filmrendező Budapesten született. Először vegyészmérnöki képesítést szerzett, és néhány évig a Kispesti textilgyárban dolgozott, amikor felhívták a figyelmét egy újsághirdetésre. Olyan érdeklődőket kerestek, akik bármilyen egyetemet végeztek, élettapasztalattal rendelkeznek és kedvet éreznek a váltáshoz.
Amennyiben megfelelnek, beülhetnek az iskolapadba, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezzenek újabb oklevelet. Gyarmathyt felvették, és ezzel egy másik, az igazi szakmáját kezdte el művelni: a filmkészítést. Úgy érezte - ahogy egy későbbi nyilatkozatában mondta -, a filmművészet lehetőséget kínál számára a valóság teljesebb megismerésére. Herskó János, a kiváló filmpedagógus volt a mentora.
1964-ben került a MAFILM állományába. Ebben az esztendőben forgatta diplomamunkáját, az "58 másodperc" című dokumentumfilmet, melyben olyan sportolót mutatott be, aki a versenyben alulmaradt. A gyakorló évek során tapasztalatokat gyűjtött, megfigyelt, másoknak segédkezett. 1968-ban az akkoriban tekintélyes miskolci fesztiválon kategória-díjat adományoztak "Üzenet" című opusának (a hosszú dokumentumfilmek kategóriájában). Témája az állami gondozásba került gyermekek élete volt. Első egészestés filmje az 1969-es "Ismeri a szandi mandit?", műfaját a rendező ironikus játékként határozta meg.
Az 1973-as "Álljon meg a menet" főszereplői, a kőbányai gyár törzsgárdatagjai a lelépő Banda bácsit aranygyűrűvel kívánják megjutalmazni, ám a kedves gesztus megbicsaklik a szervezők és a környezet figyelmetlenségén, ügyetlenségén, bunkóságán. Gyarmathy filmjeit többen a cseh újhullám filmjeihez hasonlították, ő maga eleinte Jacques Tatit és Antonionit tartotta példaképének. Időszerű közéleti gondokat feszegető dokumentumfilmek ("Magányosok klubja", 1976, "Kilencedik emelet", 1979) után következett a "Minden szerdán" (1979). A főhős a deviánsan viselkedő és emiatt javítóintézetbe kerülő István. A fiatalember találkozik feljelentőjével, Draskóczi bácsival. Az idős férfi családi ellenkezést leküzdve segítőkezet nyújt számára. A bácsi meghal, pártfogoltja megváltozik. A "Koportos"-ban egy többszörösen hátrányos helyzetű cigány férfi, Balogh Mihály odisszeáját kísérhetjük figyelemmel. A Budapesten dolgozó férfi felesége meghal. A férj szép temetést akar számára, de rosszakarói összeesküsznek ellene. Meglopják, megalázzák, megverik.
Az "Együttélés" (1982) német Montague-k és magyar Capuletek konfliktusát örökíti meg egy úgynevezett vegyes-házasság mögött felizzó ellentétekkel és a megbékélés lehetőségének felvillantásával. Ezután is folytatódik a társadalmi feszültségeket és elszigetelt személyiségeket fókuszba állító filmek sora az életműben. Az "Egy kicsit én... egy kicsit te" (1984) három nemzedék békétlenségének gyökereit igyekszik feltárni, a "Vakvilágban" (1986) az érzelmi elbizonytalanodás lélekrajza, "A csalás gyönyöre" (1992) egy egzisztenciális és érzelmi egyensúlyvesztés utáni fájdalmas kompromisszumról szól. A nyolcvanas-kilencvenes években született "nagy" filmeket a realista józanság jellemzi. Gyarmathy Lívia akkor a legmeggyőzőbb, amikor a tényeket beszélteti.
A dokumentum-körképek gazdagodását hozta a legújabb periódus. Még 1987-ben készítettek portréfilmet Faludy Györgyről, a "Recsk 1950-53" (1988) pedig - ugyancsak családi vállalkozás - fájdalmas mementó az egykori munkatáborról és lakóiról. Ezt az embermesék újabb sorozata követi, a szeretetteljes lírai vallomások, hangulatos életképek füzére: A lépcső (1995), A mi gólyánk (1998), a Táncrend (2003). Az Európai Filmdíj, a megosztott Kossuth-díj és sok más kitüntetés bizonyítja azt, hogy a szakmai közvélemény milyen nagyra értékeli Gyarmathy Lívia munkásságát. A legutóbbi játékfilmje a "Szökés" (1996), amely a Recsk-téma regényes feldolgozása. Gyarmathy Lívia életrajzának kulcsfigurája a férje, a Recsket megjárt Böszörményi Géza. Õ akkor jelentkezett főiskolára - szintén nem ifjú fejjel -, amikor felesége rendező szakon végzett. Hosszú évtizedeken át voltak társak.
Számos közös tervet valósítottak meg, a dokumentum- és a játékfilm műfajában is. Gyermekük, Böszörményi Zsuzsa szintén filmrendező lett.
Az 5. Miskolci CineFest végleges programja:
Amennyiben megfelelnek, beülhetnek az iskolapadba, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezzenek újabb oklevelet. Gyarmathyt felvették, és ezzel egy másik, az igazi szakmáját kezdte el művelni: a filmkészítést. Úgy érezte - ahogy egy későbbi nyilatkozatában mondta -, a filmművészet lehetőséget kínál számára a valóság teljesebb megismerésére. Herskó János, a kiváló filmpedagógus volt a mentora.
1964-ben került a MAFILM állományába. Ebben az esztendőben forgatta diplomamunkáját, az "58 másodperc" című dokumentumfilmet, melyben olyan sportolót mutatott be, aki a versenyben alulmaradt. A gyakorló évek során tapasztalatokat gyűjtött, megfigyelt, másoknak segédkezett. 1968-ban az akkoriban tekintélyes miskolci fesztiválon kategória-díjat adományoztak "Üzenet" című opusának (a hosszú dokumentumfilmek kategóriájában). Témája az állami gondozásba került gyermekek élete volt. Első egészestés filmje az 1969-es "Ismeri a szandi mandit?", műfaját a rendező ironikus játékként határozta meg.
Az 1973-as "Álljon meg a menet" főszereplői, a kőbányai gyár törzsgárdatagjai a lelépő Banda bácsit aranygyűrűvel kívánják megjutalmazni, ám a kedves gesztus megbicsaklik a szervezők és a környezet figyelmetlenségén, ügyetlenségén, bunkóságán. Gyarmathy filmjeit többen a cseh újhullám filmjeihez hasonlították, ő maga eleinte Jacques Tatit és Antonionit tartotta példaképének. Időszerű közéleti gondokat feszegető dokumentumfilmek ("Magányosok klubja", 1976, "Kilencedik emelet", 1979) után következett a "Minden szerdán" (1979). A főhős a deviánsan viselkedő és emiatt javítóintézetbe kerülő István. A fiatalember találkozik feljelentőjével, Draskóczi bácsival. Az idős férfi családi ellenkezést leküzdve segítőkezet nyújt számára. A bácsi meghal, pártfogoltja megváltozik. A "Koportos"-ban egy többszörösen hátrányos helyzetű cigány férfi, Balogh Mihály odisszeáját kísérhetjük figyelemmel. A Budapesten dolgozó férfi felesége meghal. A férj szép temetést akar számára, de rosszakarói összeesküsznek ellene. Meglopják, megalázzák, megverik.
Az "Együttélés" (1982) német Montague-k és magyar Capuletek konfliktusát örökíti meg egy úgynevezett vegyes-házasság mögött felizzó ellentétekkel és a megbékélés lehetőségének felvillantásával. Ezután is folytatódik a társadalmi feszültségeket és elszigetelt személyiségeket fókuszba állító filmek sora az életműben. Az "Egy kicsit én... egy kicsit te" (1984) három nemzedék békétlenségének gyökereit igyekszik feltárni, a "Vakvilágban" (1986) az érzelmi elbizonytalanodás lélekrajza, "A csalás gyönyöre" (1992) egy egzisztenciális és érzelmi egyensúlyvesztés utáni fájdalmas kompromisszumról szól. A nyolcvanas-kilencvenes években született "nagy" filmeket a realista józanság jellemzi. Gyarmathy Lívia akkor a legmeggyőzőbb, amikor a tényeket beszélteti.
A dokumentum-körképek gazdagodását hozta a legújabb periódus. Még 1987-ben készítettek portréfilmet Faludy Györgyről, a "Recsk 1950-53" (1988) pedig - ugyancsak családi vállalkozás - fájdalmas mementó az egykori munkatáborról és lakóiról. Ezt az embermesék újabb sorozata követi, a szeretetteljes lírai vallomások, hangulatos életképek füzére: A lépcső (1995), A mi gólyánk (1998), a Táncrend (2003). Az Európai Filmdíj, a megosztott Kossuth-díj és sok más kitüntetés bizonyítja azt, hogy a szakmai közvélemény milyen nagyra értékeli Gyarmathy Lívia munkásságát. A legutóbbi játékfilmje a "Szökés" (1996), amely a Recsk-téma regényes feldolgozása. Gyarmathy Lívia életrajzának kulcsfigurája a férje, a Recsket megjárt Böszörményi Géza. Õ akkor jelentkezett főiskolára - szintén nem ifjú fejjel -, amikor felesége rendező szakon végzett. Hosszú évtizedeken át voltak társak.
Számos közös tervet valósítottak meg, a dokumentum- és a játékfilm műfajában is. Gyermekük, Böszörményi Zsuzsa szintén filmrendező lett.
Az 5. Miskolci CineFest végleges programja: