l.v. Litvay Ottó, -aki maga is 43 éven keresztül tevékenykedett az árvízvédelemben, a folyószabályozásokban és gátépítésekben- beszédében hitelesen elevenítette fel az akkori tragikus eseményeket. Azt az időszakot, amikor még nem csak a Szinva, hanem Észak-Magyarország számos más és nagyobb folyói is az áradások alkalmával áldozatokat követeltek.
A 130 évvel ezelőtti gyászos eseménysor
1878. augusztus 30-án a Dunántúl felől nagy esők, zivatarok érték el Észak-Magyarországot. Először Eger, Óhuta, majd Diósgyőr és Miskolc következett, ahonnan Tállya, Golop és Mád felé vonult a vihar. Mivel a felhőszakadás egyszerre nagy területet érintett, a Bükk hegységből lezúduló víz úgy felduzzasztotta a Szinva és a Pece patakokat, hogy azok 1878. augusztus 31-én medrükből kilépve elpusztították Miskolc belvárosának nagy részét. A víztömeg meg-megakadt az útjába kerülő hidakban, malomgátakban, házakban és magával sodorta őket, nagy mennyiségű hordalékot felhalmozva a hidak környékén és a zsilipeknél. A belvárosban percenként fél métert emelkedett az áradás, így a menekülés szinte lehetetlen volt. A város egyes részein 4-5 méter magasan állt a víz.
Csak Miskolcon 2000 ház rongálódott meg és csaknem 300 ember halt meg, de a környékbeli településekkel együtt számítva az áldozatok száma elérte a 400 főt. Óhután például, ahol majdnem ugyan akkor állt el az eső, mint Miskolcon, 73 ház pusztult el.
Az árvíz kialakulásában döntő szerepe volt annak, hogy a városon keresztülfolyó patakok fölött ólak, istállók, szemétdombok íveltek át, ami beszűkítette a víz mozgásterét és lelassította a megemelkedett ár mozgását, lehetőséget adva nagyobb víztömeg felduzzadására.
Az áradás utóéletének sajnálatos adata, hogy Miskolcnak gyakorlatilag egyedül, saját erőből kellett újjáépítenie belvárosát. Néhány évvel ezen árvíz előtt Pestet és Szegedet is hatalmas árvíz sújtotta, de az okozott károkat országos összefogással, több jótékony akcióval gyűjtött pénzből viszonylag gyorsan helyrehozták és kialakították az új városképet. Ez Miskolcnak sajnos nem sikerült. Bár az itteni áldozatok száma meghaladta a szegedi és pesti áldozatok együttes számát is, a városvezetés nem tudta elérni, hogy ehhez hasonló segítséget kapjon. A gyorsan jött és gyorsan elvonult árvíz emlékét elnyomta a Miskolcnál akkor sokkal jelentősebb városokat hosszan fenyegető árvízveszély híre, így a károk helyreállítása nem vált országos érdekké.
Az Emberért és Miskolcért Alapítvány kuratóriuma pályázat útján odaítélte ez évi támogatásait is, amelyeket a Kós-házban adott át Dr. Szita Lajos, a kuratórium elnöke. Ezzel olyan civil szervezeteknek nyújt anyagi segítséget az alapítvány, amelyek az emberi sorsok alakításában játszhatnak szerepet.
Dr. Szita Lajos, a Zöld Sportok Klubja képviselőjének, Kovács Attilának adja át a működéshez szükséges anyagi támogatást.
Támogatásban részesült:
az Életért a Rák Ellen Egyesület,
a Miskolci Lelkisegély Telefonos Szolgálat,
a B.A.Z. Megyei Alkoholizmus Elleni Egyesület,
és a Zöld Sportok Klubja.
Elhangzott az is, hogy sajnos az Emberért és Miskolcért Alapítvány, anyagi nehézségek miatt utoljára tudta támogatni a nemes, elsősorban az emberi életet segítő civil szervezeteket.
A 130 évvel ezelőtti gyászos eseménysor
1878. augusztus 30-án a Dunántúl felől nagy esők, zivatarok érték el Észak-Magyarországot. Először Eger, Óhuta, majd Diósgyőr és Miskolc következett, ahonnan Tállya, Golop és Mád felé vonult a vihar. Mivel a felhőszakadás egyszerre nagy területet érintett, a Bükk hegységből lezúduló víz úgy felduzzasztotta a Szinva és a Pece patakokat, hogy azok 1878. augusztus 31-én medrükből kilépve elpusztították Miskolc belvárosának nagy részét. A víztömeg meg-megakadt az útjába kerülő hidakban, malomgátakban, házakban és magával sodorta őket, nagy mennyiségű hordalékot felhalmozva a hidak környékén és a zsilipeknél. A belvárosban percenként fél métert emelkedett az áradás, így a menekülés szinte lehetetlen volt. A város egyes részein 4-5 méter magasan állt a víz.
Csak Miskolcon 2000 ház rongálódott meg és csaknem 300 ember halt meg, de a környékbeli településekkel együtt számítva az áldozatok száma elérte a 400 főt. Óhután például, ahol majdnem ugyan akkor állt el az eső, mint Miskolcon, 73 ház pusztult el.
Az árvíz kialakulásában döntő szerepe volt annak, hogy a városon keresztülfolyó patakok fölött ólak, istállók, szemétdombok íveltek át, ami beszűkítette a víz mozgásterét és lelassította a megemelkedett ár mozgását, lehetőséget adva nagyobb víztömeg felduzzadására.
Az áradás utóéletének sajnálatos adata, hogy Miskolcnak gyakorlatilag egyedül, saját erőből kellett újjáépítenie belvárosát. Néhány évvel ezen árvíz előtt Pestet és Szegedet is hatalmas árvíz sújtotta, de az okozott károkat országos összefogással, több jótékony akcióval gyűjtött pénzből viszonylag gyorsan helyrehozták és kialakították az új városképet. Ez Miskolcnak sajnos nem sikerült. Bár az itteni áldozatok száma meghaladta a szegedi és pesti áldozatok együttes számát is, a városvezetés nem tudta elérni, hogy ehhez hasonló segítséget kapjon. A gyorsan jött és gyorsan elvonult árvíz emlékét elnyomta a Miskolcnál akkor sokkal jelentősebb városokat hosszan fenyegető árvízveszély híre, így a károk helyreállítása nem vált országos érdekké.
Az Emberért és Miskolcért Alapítvány kuratóriuma pályázat útján odaítélte ez évi támogatásait is, amelyeket a Kós-házban adott át Dr. Szita Lajos, a kuratórium elnöke. Ezzel olyan civil szervezeteknek nyújt anyagi segítséget az alapítvány, amelyek az emberi sorsok alakításában játszhatnak szerepet.
Dr. Szita Lajos, a Zöld Sportok Klubja képviselőjének, Kovács Attilának adja át a működéshez szükséges anyagi támogatást.
Támogatásban részesült:
az Életért a Rák Ellen Egyesület,
a Miskolci Lelkisegély Telefonos Szolgálat,
a B.A.Z. Megyei Alkoholizmus Elleni Egyesület,
és a Zöld Sportok Klubja.
Elhangzott az is, hogy sajnos az Emberért és Miskolcért Alapítvány, anyagi nehézségek miatt utoljára tudta támogatni a nemes, elsősorban az emberi életet segítő civil szervezeteket.