Napjai azonban aligha változnak sokat, ugyanis az oktatási intézmény vezetői továbbra is számítanak közreműködésére.
– Ugorjunk vissza az időben! Hogyan került az egyetemre dolgozni?
– A történet 1971-ben kezdődik. Akkor végeztem a gépészmérnöki karon. A sportegyesülethez a kosárlabdázás révén már akkor is ezer szállal kötődtem. Munkálkodásomat a Tüzeléstechnikai Kutató Intézetben kezdtem, amely az egyetem közvetlen szomszédságában található. A kapcsolódásban az 1977-ben elkezdett építkezés hozott fordulópontot. A beruházás kellős közepén kerültem az egyetem testnevelés tanszékére.
– Milyen feladatot kellett ellátnia?
– A beruházásnál az vezérelt, hogy az adott körülmények között a lehető legjobbat hozzuk ki az építkezésből. Később a biztonságos működtetés került előtérbe. Számomra vezérelv volt az üzembiztonság.
– Amikor jött az egyetemről a hívó szó, könnyen fordított hátat első munkahelyének?
– Nem volt egyszerű a döntés, de ami a motivációt illeti, azzal kecsegtetett, hogy a hobbimnak, a kosárlabdázásnak hódolhatok. Ráadásul az is a váltás mellett szólt, hogy gyakorlatilag a nulláról lehetett építkezni. Csábított, hogy minden olyan lesz, amilyenné jó magam, valamint munkatársaim alakítjuk.
– Pedig a férfi kosárlabdázás nagyszerű időszakra tekintett vissza!
– Igen, de 1980-ban az együttes már nem szerepelt az első osztályban. A fénykort az 1976-os, valamint 1977-es évek jelentették, amikor kizárólag miskolci kötődésű játékosokkal játszottunk a legjobbak között. Volt még egy másik jó szakasz is, 1992-től zsinórban 16 éven az NB I B-csoportban szerepeltünk. A csapat mellett voltam intéző, technikai vezető, szakosztályvezető, bejártam a létra összes fokát. Magyar, Béres, Kerekes, micsoda játékosok pattogtatták a MEAFC színeiben a labdát! Később nálunk is megjelentek a légiósok, majd a 2000-es évek elején ismét a teljesen saját nevelésűek kerültek előtérbe, korábbi sikereinket azonban már nem tudtuk megismételni. A klub élére akkor kerültem, amikor elődöm, Csótai József visszavonult, neki nagyon sokat köszönhetek. Tőle tanultam meg például, hogy soha nem szabad olyasmit vállalni, amit nem tudunk teljesíteni. Ennek az aranyszabálynak igyekeztem mindig érvényt szerezni, és ezért soha nem kerültünk kritikus helyzetbe.
– Jelenleg milyen létesítmények kínálnak mozgási, testedzési lehetőséget napjaink egyetemistáinak?
– A Körcsarnok szabályos kézilabda méretekkel rendelkezik, de a kosárlabdázásnak, és a röplabdázásnak is otthont tud adni. Az emeleten található egy kondicionáló terem, ahol küzdősportok oktatása is folyik. Rendelkezünk szabadtéri pályákkal, ezek között megtalálható a füves borítású labdarúgó csakúgy, mint a bitumenes. A salakosat „elvitte” az uszoda. Salakos atlétikai pálya, munkacsarnok az E/4-es kollégium szomszédságában, és erősítő terem teszi teljessé a kínálatot.
– Hány szakosztállyal működik a MEAFC?
– Tizenhárommal, de jelenleg ezek közül három szünetelteti tevékenységét (labdarúgás, röplabda, kézilabda). Összességében mégis elmondható, hogy mindenki megtalálja azt a sportágat, amire vágyódik. Nagyon fontos, hogy jó körülmények között mozoghatnak fiataljaink. A legtöbb önfenntartó, de pályázatok révén igyekszünk mi is segíteni.
– Nyugdíjba vonulásával hogyan alakul kapcsolata az egyetemmel?
– Tovább él. Az egyetem vezetése már jelezte, hogy számít a közreműködésemre, és ez valahol azt jelzi a számomra, hogy jól tettem a dolgomat. A rektor úr, a dékán úr egyaránt igényli a munkámat, igyekszem megfelelni a feladatoknak. Pihenésre nem gondolok, hiszen több testületben vannak teendőim. A Sportszövetségek Képviseletének alelnöke vagyok, irányítom a megyei kosárlabda szövetséget, de régiós, illetve területi feladataim is adódnak. Az életem nem változik, talán szerkezetében. Kevesebb időt töltök majd volt, illetve leendő munkahelyemen, és több energiám jut az egyéb megbízatások teljesítésére.
Doros László
– Ugorjunk vissza az időben! Hogyan került az egyetemre dolgozni?
– A történet 1971-ben kezdődik. Akkor végeztem a gépészmérnöki karon. A sportegyesülethez a kosárlabdázás révén már akkor is ezer szállal kötődtem. Munkálkodásomat a Tüzeléstechnikai Kutató Intézetben kezdtem, amely az egyetem közvetlen szomszédságában található. A kapcsolódásban az 1977-ben elkezdett építkezés hozott fordulópontot. A beruházás kellős közepén kerültem az egyetem testnevelés tanszékére.
– Milyen feladatot kellett ellátnia?
– A beruházásnál az vezérelt, hogy az adott körülmények között a lehető legjobbat hozzuk ki az építkezésből. Később a biztonságos működtetés került előtérbe. Számomra vezérelv volt az üzembiztonság.
– Amikor jött az egyetemről a hívó szó, könnyen fordított hátat első munkahelyének?
– Nem volt egyszerű a döntés, de ami a motivációt illeti, azzal kecsegtetett, hogy a hobbimnak, a kosárlabdázásnak hódolhatok. Ráadásul az is a váltás mellett szólt, hogy gyakorlatilag a nulláról lehetett építkezni. Csábított, hogy minden olyan lesz, amilyenné jó magam, valamint munkatársaim alakítjuk.
– Pedig a férfi kosárlabdázás nagyszerű időszakra tekintett vissza!
– Igen, de 1980-ban az együttes már nem szerepelt az első osztályban. A fénykort az 1976-os, valamint 1977-es évek jelentették, amikor kizárólag miskolci kötődésű játékosokkal játszottunk a legjobbak között. Volt még egy másik jó szakasz is, 1992-től zsinórban 16 éven az NB I B-csoportban szerepeltünk. A csapat mellett voltam intéző, technikai vezető, szakosztályvezető, bejártam a létra összes fokát. Magyar, Béres, Kerekes, micsoda játékosok pattogtatták a MEAFC színeiben a labdát! Később nálunk is megjelentek a légiósok, majd a 2000-es évek elején ismét a teljesen saját nevelésűek kerültek előtérbe, korábbi sikereinket azonban már nem tudtuk megismételni. A klub élére akkor kerültem, amikor elődöm, Csótai József visszavonult, neki nagyon sokat köszönhetek. Tőle tanultam meg például, hogy soha nem szabad olyasmit vállalni, amit nem tudunk teljesíteni. Ennek az aranyszabálynak igyekeztem mindig érvényt szerezni, és ezért soha nem kerültünk kritikus helyzetbe.
– Jelenleg milyen létesítmények kínálnak mozgási, testedzési lehetőséget napjaink egyetemistáinak?
– A Körcsarnok szabályos kézilabda méretekkel rendelkezik, de a kosárlabdázásnak, és a röplabdázásnak is otthont tud adni. Az emeleten található egy kondicionáló terem, ahol küzdősportok oktatása is folyik. Rendelkezünk szabadtéri pályákkal, ezek között megtalálható a füves borítású labdarúgó csakúgy, mint a bitumenes. A salakosat „elvitte” az uszoda. Salakos atlétikai pálya, munkacsarnok az E/4-es kollégium szomszédságában, és erősítő terem teszi teljessé a kínálatot.
– Hány szakosztállyal működik a MEAFC?
– Tizenhárommal, de jelenleg ezek közül három szünetelteti tevékenységét (labdarúgás, röplabda, kézilabda). Összességében mégis elmondható, hogy mindenki megtalálja azt a sportágat, amire vágyódik. Nagyon fontos, hogy jó körülmények között mozoghatnak fiataljaink. A legtöbb önfenntartó, de pályázatok révén igyekszünk mi is segíteni.
– Nyugdíjba vonulásával hogyan alakul kapcsolata az egyetemmel?
– Tovább él. Az egyetem vezetése már jelezte, hogy számít a közreműködésemre, és ez valahol azt jelzi a számomra, hogy jól tettem a dolgomat. A rektor úr, a dékán úr egyaránt igényli a munkámat, igyekszem megfelelni a feladatoknak. Pihenésre nem gondolok, hiszen több testületben vannak teendőim. A Sportszövetségek Képviseletének alelnöke vagyok, irányítom a megyei kosárlabda szövetséget, de régiós, illetve területi feladataim is adódnak. Az életem nem változik, talán szerkezetében. Kevesebb időt töltök majd volt, illetve leendő munkahelyemen, és több energiám jut az egyéb megbízatások teljesítésére.
Doros László