És hogy a lengyelek nem vesztegetik az időt, arra a legjobb példa, hogy már el is készítették a bajnoki menetrendet! A sorsolás szerint az újonc miskolciak az első fordulóban a tavalyi idény harmadik helyezettjét, a Marma-Hadykówka Rzeszów együttesét fogadják Miskolcon, a népkerti sporttelepen. A hat lengyel, egy magyar és egy lett csapat részvételével zajló csatározások egyébként április 5-én, Húsvét hétfőn kezdődnek. A rajtig tehát még bő két és fél hónap van, ám a legtöbb gárda már kész kerettel rendelkezik. Ez a miskolciakra egyelőre még nem igaz, ugyanis Jacsó Tibor folyamatosan tárgyal a jelöltekkel. Értesüléseink szerint több szóbeli egyezség már megszületett, s amint összeáll a csapat, a vezetők sajtótájékoztatón számolnak be a változásokról.
A Speedway Miskolc egyébként a második fordulóban (erre április 11-én kerül sor) Poznanban szerepel, míg a harmadik körben (április 18), újból élvezi a hazai szurkolók támogatását a Gdansk elleni csata során.
D. L.