Ugrás a tartalomra

Közeledik a Kocsonyafesztivál

Létrehozva
Február 19-én kezdődik a Kocsonyafesztivál. A rendezvény idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, ezért a programok még színvonalasabbnak ígérkeznek, mint az eddigiek.
Péntek délelőtt találkozót hívtak össze azoknak a szervezeteknek, intézményeknek, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a Kocsonyafesztiválhoz. A város már harmadik éve meghívja a hatóságokat, annak érdekében, hogy a fesztiválszervezői beszámolhassanak elképzeléseikről és egyeztessenek az előkészületekkel kapcsolatban.

A tájékoztatón szó volt arról, hogy a belvárosban még több jármű számára kell biztosítani a parkolás lehetőségét. Ezért az Uitz Béla út két szélső sávját lezárják, így oda is parkolhatnak majd az autósok. A megbeszélésen többek között tisztázták a tömegközlekedési eszközök menetrendjét is a fesztivál idejére. Már több körben zajlanak a tárgyalások, hogy milyen programok várhatóak és ennek megfelelően összehangolva kerül majd kialakításra a forgalom a belvárosban.

Péntek délután a fesztivál és felvezető rendezvényeit ismertették a sajtó képviselőivel a Művészetek Házában. A Kocsonyafesztiválon fontos szerepet kap az időutazás, ezért a szervezők szereplőválogatást hirdettek. Azok jelentkezését várják, akik szívesen megszemélyesítenék a városhoz köthető meghatározó személyeket.

A fesztivál részletes programjait programfüzetben találhatják majd meg az érdeklődők.

Fotók ITT: