A napi átlagos vízveszteség körülbelül 2,3-2,5 liter, de mivel egészséges szervezetben a folyadékfelvétel és -leadás egyensúlyban van, ugyanennyi vizet veszünk fel folyadékok és egyéb táplálékok formájában. A szervezet vízháztartását összetett ideg- és hormonális folyamatok szabályozzák.
A vízfelvétel alapvető ingere a szomjúságérzet, melynek idegi központja a hipotalamuszban található. Ha azonban a vízháztartás egyensúlya megbillen, csökken a vízfelvétel, vagy a szervezet több folyadékot veszít, mint amennyit felvesz, kiszáradunk. A dehidráció jellemző tünete lehet a száraz nyelv és nyálkahártyák, aláárkolt szemek, hűvös végtagok, sápadt bőr és a csökkent vizeletmennyiség. Tartós fennállásának következményeként felgyorsulhatnak az öregedési folyamatok, lerakódnak a salakanyagok, és vesekő alakulhat ki. Besűrűsödhet a vér, melynek hatására testünk egyes részei oxigénhiányos állapotba kerülhetnek.
Már kétszázalékos folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, fejfájás és koncentrációzavar léphet fel. Ha testtömegünk folyadéktartalmának 5 százalékát elveszítjük, akkor munkaképességünk akár 30 százalékkal is csökkenhet. 10 százalék folyadékveszteség zavarodott állapothoz vezet, sérülhetnek az agyi erek, bevérzések, bénulások és izomgörcsök keletkezhetnek. A test 20 százalékos folyadékvesztesége esetén leállhatnak a vesék és a keringés, amely halálhoz vezet. Mivel különböző életkorokban másképp érzékeljük a szomjúságot, a folyadékhiányra leginkább az idősek és a gyerekek érzékenyek, tájékoztatott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
Folyadékszükségletünk egyénenként igen változó lehet. Erősen függ a külső és belső hőmérséklettől, a levegő páratartalmától, életkorunktól, táplálkozásunktól, fizikai aktivitásunktól, illetve a verejtékezés nagyságától.
Egy felnőtt embernek tehát naponta kb. 2-3 liter folyadékra van szüksége, amelyet részben folyadékfogyasztással (1,5-2 liter), részben a táplálkozás során magas víztartalmú ételekkel (levesek, főzelékek, zöldségek, gyümölcsök stb.) tudjuk fedezni.
A vízfelvétel alapvető ingere a szomjúságérzet, melynek idegi központja a hipotalamuszban található. Ha azonban a vízháztartás egyensúlya megbillen, csökken a vízfelvétel, vagy a szervezet több folyadékot veszít, mint amennyit felvesz, kiszáradunk. A dehidráció jellemző tünete lehet a száraz nyelv és nyálkahártyák, aláárkolt szemek, hűvös végtagok, sápadt bőr és a csökkent vizeletmennyiség. Tartós fennállásának következményeként felgyorsulhatnak az öregedési folyamatok, lerakódnak a salakanyagok, és vesekő alakulhat ki. Besűrűsödhet a vér, melynek hatására testünk egyes részei oxigénhiányos állapotba kerülhetnek.
Már kétszázalékos folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, fejfájás és koncentrációzavar léphet fel. Ha testtömegünk folyadéktartalmának 5 százalékát elveszítjük, akkor munkaképességünk akár 30 százalékkal is csökkenhet. 10 százalék folyadékveszteség zavarodott állapothoz vezet, sérülhetnek az agyi erek, bevérzések, bénulások és izomgörcsök keletkezhetnek. A test 20 százalékos folyadékvesztesége esetén leállhatnak a vesék és a keringés, amely halálhoz vezet. Mivel különböző életkorokban másképp érzékeljük a szomjúságot, a folyadékhiányra leginkább az idősek és a gyerekek érzékenyek, tájékoztatott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
Folyadékszükségletünk egyénenként igen változó lehet. Erősen függ a külső és belső hőmérséklettől, a levegő páratartalmától, életkorunktól, táplálkozásunktól, fizikai aktivitásunktól, illetve a verejtékezés nagyságától.
Egy felnőtt embernek tehát naponta kb. 2-3 liter folyadékra van szüksége, amelyet részben folyadékfogyasztással (1,5-2 liter), részben a táplálkozás során magas víztartalmú ételekkel (levesek, főzelékek, zöldségek, gyümölcsök stb.) tudjuk fedezni.