– Az évad közepén érkezett, miután a társulat hirtelen elvesztette igazgatóját, Tulipán Gábort. Hogyan néz majd ki az ön által elképzelt új évad?– Nagyobb ívű változás nem lesz az eddigiekhez képest. Nagyvonalakban már készen volt érkezésemkor a következő évad programja. Ez még Tulipán Gábor és a művészeti vezető munkáját dicséri, én csupán finomítottam rajta. Saját ötletem a Bőgős fia és az ördögök című népmese, amelyet Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjéből ismerünk, ennek vállaltam rendezését a következő évad programjából.
– Azért már a következő évadban nekiláthat saját ötletei megvalósításához. Milyen tervekkel érkezett?
– Noha mindig kőszínházban dolgoztam és végzettségem szerint is színházrendező vagyok, mindig kacérkodtam a vándorszínészettel. Azt a formáját szeretném itt is meghonosítani, ami nem vesztette el a kapcsolatot a vásárival, és őrzi, ápolja a tradicionális színészet szellemiségét. Természetesen, ha valaki újító szándékkal is lép fel, nem szabad mindent egyszerre megváltoztatni. Ám azon túl, hogy kultúraközvetítő intézmény vagyunk, olyan programokat is szervezünk majd, amelyek nem kötődnek szorosan a tevékenységi körünkhöz. Minden olyasminek helye van a bábszínházban, ami a gyermekek lelki és szellemi fejlődéséhez hozzájárul.
– Konkrét elképzelésekben ez hogyan fogalmazható meg?
– Szeretnénk a nagytermi előadások kínálatát bővíteni. Kialakítunk egy stúdióteremet, ahol csecsemő- és bölcsis
előadásokat tartanánk, emellett próbateremként is használhatnánk, illetve családi programok megvalósítására is alkalmas lesz a hely. Alkalmasint párhuzamosan játszhatunk majd a nagyteremben és a stúdióteremben: itt párnákon ülnek majd a nézők, szülők, gyerekek egyaránt. De a játszóházi foglalkozásokat is itt szeretnénk megrendezni, főleg azokat, amelyek a szokványos kézműves foglalkozásoktól eltérően kicsit színházi jelleget öltenek majd, hiszen itt a közönség bevonásával alkalmi, rögtönzött kis előadásban teljesedhetnék ki a bábosok és a gyerekek közös játéka. Egyszóval igazi családi intézménnyé szeretnénk kiteljesedni. Számomra a bábszínháznak az improvizáció, az új ötletek kipróbálásának a lehetőségét kell biztosítania a társulat számára.– Akár az utcai előadások létrehozásával is?
– Igen. Már szeptemberben lesz egy látványos évadnyitó felvonulásunk, és a továbbiakban is tervezünk olyan rendezvényeket, ahol a szokásos vasárnapi előadásunk mellett egy kis szabadtéri játékkal a színház és a mindennapok között teremtünk kapcsolatot. Miskolcon nekünk is a nyitott kapuk bábszínházává kell válnunk…
– Kolozsvár is, ahonnan érkezett, kilenc záros kapujáról híres…
– Kolozsváros olyan város / a kapuja kilenc záros. Sőt, nem is egy kapuja van, de ez már a múlté. A XIX. században elődeink, akik vajmi kevéssé voltak fogékonyak a fenntartható fejlődés és a műemlékvédelem iránt, a városba vezető kapukat lebontották. A kolozsváriak tudatában viszont ezek a kapuk – a Híd kapu, a Magyar kapu – valóságként élnek, úgy beszélünk róluk, mintha kézzelfoghatóak lennének… Miskolcon is érezni ezeknek a virtuális kapuknak a létezését. Olyan kapuk ezek, amelyek nem elzárni akarják a várost a külvilágtól, hanem éppen ellenkezőleg: beengedik, becsalogatják a világból mindazt, ami a város javát, gyarapodását szolgálja. Ezt a nyitottságot szeretném érvényesíteni a bábszínház életében is.
– A mai világban a financiális gondok elvehetik az álmodozó kedvet…
– Az anyagiak természetesen sok mindent befolyásolnak. A kreativitás, az ötlet, a humán tőke azonban szinte mindenre képes, a célok megfogalmazásához ezek szükségesek elsősorban. Költségvetésünk négy nagytermi előadásra teremt anyagi hátteret, a kísérőrendezvények saját bevételekből finanszírozzuk majd, illetve továbbra is vannak pályázati lehetőségek és komoly támogatói megkereséseket is kaptunk már. Kreatív szellemiséget szeretnék meghonosítani, az improvizációs előadásokat is beleértve, ebben pedig az anyagi tényező úgyszólván másodlagos.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.