A Kármelhegyi Boldogasszony tisztelete a 14. században jelent meg, az ünnep középpontjában Szűz Mária kegyelmessége áll. A keresztes háborúk idején az Európából érkező zarándokok a Kármel-hegy völgyében telepedtek le s kezdték meg remeteéletüket. A helyválasztás nem véletlen, Illés próféta ezen a helyen mutatta be égő áldozatát, hogy a hitetleneknek bebizonyítsa, az Úr az egyetlen és igaz isten. A magányosan élő remeték kápolnát emeltek, s a naponta misét tartottak Szűz Mária tiszteletére. Szent Albert jeruzsálemi pátriárka hivatalosan engedélyezte működésüket, így megszületett a Kármel-hegyről elnevezett karmelita rend.
A keresztes hadjáratok sikertelensége miatt a karmelita szerzetesek egyre inkább a nagyvárosokba, majd Európába szorultak vissza, ezzel életformájuk is átalakult. A remeteséget a közösségi élet váltotta fel, azonban Szűz Mária tisztelete változatlan maradt. A Kármelhegyi Boldogasszony ünnepéről az első forrás a 14. századból maradt fent, ekkor még július 17-i dátummal. Az időpont valószínűleg azt a tényt örökítette meg, hogy az egyház nem számolta fel a rendet, hanem a válságos idők ellenére engedélyezte működését. Az ünnepnek mégsem ez az általánosan ismert magyarázata.
A lexikonok a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepét egy látomással magyarázzák. Az Angliában élő Stock Szent Simon előtt 1251. július 16-án megjelent Szűz Mária az angyalok kíséretében és egy skapulárét (váll-lepel) adott át. A karmeliták jellegzetes barna skapuláréja az évszázadok alatt szimbólummá vált, viselője Szűz Mária kegyelmében részesült.
Kármel hegyén emelt templomot többször lerombolták az oszmán hódítok, de mindig újjáépítették, ma zarándokhely.