– Rekordszámú, több mint négyezer elsőéves hallgató nyert felvételt a Miskolci Egyetemre. Mit gondol, miben rejlik az egyetem népszerűsége?
– Új szakokat is indítottunk az új tanévben, emellett olyan képzéseink vannak, amelyek egyediek az országban – mint például a Műszaki Földtudományi Kar képzései. Az oktatás tárgyát mindig a munkaerőpiac igényeihez kell igazítanunk. Ezek teszik vonzóvá egyetemünket, de vonzó az a miliő is, ami itt fogadja a fiatalokat. Egy alkotó, kutató közösség él itt az Egyetemvárosban, ahol minden tudományág képviselője találkozik, összesen 14 500 hallgató, s közel 1600 oktató, kutató, dolgozó.
– Az intézmények képzéseikkel harcolnak a hallgatókért is…
– Hat évig dolgoztam az Európai Mérnökképzési Szövetség (SEFI) Igazgató Tanácsának tagjaként, így rálátásom volt nem csupán az ország, hanem Európa felsőoktatására is. Tudnunk kell, hogy milyen szakemberekre van szükség, melyekből van hiány, és hogy mit oktatnak a társintézményekben itthon és külföldön. A mi küldetésünk az Észak-magyarországi régióban képezni és itt tartani hallgatóinkat. Ez azt jelenti, hogy egyrészt szolgáljuk a munkaerőpiac igényeit, másrészt a gazdaságfejlesztésben aktív szerepet vállalva remélem, hogy generáljuk is a minősített munkahelyek létrehozását.
– A bővülő létszám mellett hogyan tud értékes maradni az itt szerzett diploma?
– Úgy vélem, méretünk megfelel a régió igényeinek. Vállalt szerepünket azonban csak akkor tudjuk betölteni, ha minőségi oktató- és kutató-fejlesztő munkát is végzünk. Az oktatás színvonalának magas szinten tartása következetes oktatói mentalitást igényel. A hallgatóktól követelni kell, feladattal ellátni őket, s ezekből az elvárásokból nem szabad engedni, az ő érdekükben. Nem csaphatjuk be a hallgatókat, hiszen ha nem rendelkeznek megfelelő tudással, hosszú távon ártunk nekik. A kutató egyetemi lét pedig a stabil, jövőbe mutató működés alapfeltétele.
– Az egyetem életében mit jelent a jelenlegi gazdasági válság?
– Egy felsőoktatási intézmény élete nem években, sokkal inkább évszázadokban mérhető. Ilyen mértékű gazdasági válság régóta nem volt, rektor elődeimnek ezzel a problémával nem kellett megküzdeniük. Úgy vélem, addig nincs baj, ameddig a saját gondjainkat mi magunk meg tudjuk oldani. A mi egyetemünk képes erre. Jelenleg több mint 10 milliárd forintos fejlesztés zajlik itt. A válság ellenére, sőt, lépéselőnyt szerezve nem mondhatunk le a fejlődésről.
– A legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át tudományos, kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseképp, augusztus 19-én…
– Nagy megtiszteltetés volt, hogy nekem adományozták ezt a magas kitüntetést. Természetesen az embernek fontosak az elismerések. Jól esik a visszajelzés arról, hogy jól végzi a dolgát. Úgy vélem azonban, hogy ez a kitüntetés nemcsak nekem, hanem munkatársaimnak és a Miskolci Egyetemnek is szól. Számomra ugyanúgy, mint minden egyetemi oktató számára a legnagyobb kitüntetés, ha a hallgatók évek múltán is szeretettel emlékeznek ránk és a tőlünk tanult ismeretekre. Az igazi kitüntetés az, ha előadást tartunk, a diákok szeme pedig érdeklődően felcsillan.
Kiss J.
fotó: Juhász Á.
– Új szakokat is indítottunk az új tanévben, emellett olyan képzéseink vannak, amelyek egyediek az országban – mint például a Műszaki Földtudományi Kar képzései. Az oktatás tárgyát mindig a munkaerőpiac igényeihez kell igazítanunk. Ezek teszik vonzóvá egyetemünket, de vonzó az a miliő is, ami itt fogadja a fiatalokat. Egy alkotó, kutató közösség él itt az Egyetemvárosban, ahol minden tudományág képviselője találkozik, összesen 14 500 hallgató, s közel 1600 oktató, kutató, dolgozó.
– Az intézmények képzéseikkel harcolnak a hallgatókért is…
– Hat évig dolgoztam az Európai Mérnökképzési Szövetség (SEFI) Igazgató Tanácsának tagjaként, így rálátásom volt nem csupán az ország, hanem Európa felsőoktatására is. Tudnunk kell, hogy milyen szakemberekre van szükség, melyekből van hiány, és hogy mit oktatnak a társintézményekben itthon és külföldön. A mi küldetésünk az Észak-magyarországi régióban képezni és itt tartani hallgatóinkat. Ez azt jelenti, hogy egyrészt szolgáljuk a munkaerőpiac igényeit, másrészt a gazdaságfejlesztésben aktív szerepet vállalva remélem, hogy generáljuk is a minősített munkahelyek létrehozását.
– A bővülő létszám mellett hogyan tud értékes maradni az itt szerzett diploma?
– Úgy vélem, méretünk megfelel a régió igényeinek. Vállalt szerepünket azonban csak akkor tudjuk betölteni, ha minőségi oktató- és kutató-fejlesztő munkát is végzünk. Az oktatás színvonalának magas szinten tartása következetes oktatói mentalitást igényel. A hallgatóktól követelni kell, feladattal ellátni őket, s ezekből az elvárásokból nem szabad engedni, az ő érdekükben. Nem csaphatjuk be a hallgatókat, hiszen ha nem rendelkeznek megfelelő tudással, hosszú távon ártunk nekik. A kutató egyetemi lét pedig a stabil, jövőbe mutató működés alapfeltétele.
– Az egyetem életében mit jelent a jelenlegi gazdasági válság?
– Egy felsőoktatási intézmény élete nem években, sokkal inkább évszázadokban mérhető. Ilyen mértékű gazdasági válság régóta nem volt, rektor elődeimnek ezzel a problémával nem kellett megküzdeniük. Úgy vélem, addig nincs baj, ameddig a saját gondjainkat mi magunk meg tudjuk oldani. A mi egyetemünk képes erre. Jelenleg több mint 10 milliárd forintos fejlesztés zajlik itt. A válság ellenére, sőt, lépéselőnyt szerezve nem mondhatunk le a fejlődésről.
– A legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át tudományos, kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseképp, augusztus 19-én…
– Nagy megtiszteltetés volt, hogy nekem adományozták ezt a magas kitüntetést. Természetesen az embernek fontosak az elismerések. Jól esik a visszajelzés arról, hogy jól végzi a dolgát. Úgy vélem azonban, hogy ez a kitüntetés nemcsak nekem, hanem munkatársaimnak és a Miskolci Egyetemnek is szól. Számomra ugyanúgy, mint minden egyetemi oktató számára a legnagyobb kitüntetés, ha a hallgatók évek múltán is szeretettel emlékeznek ránk és a tőlünk tanult ismeretekre. Az igazi kitüntetés az, ha előadást tartunk, a diákok szeme pedig érdeklődően felcsillan.
Kiss J.
fotó: Juhász Á.