„Mindig új élet lesz a vérből” - főhajtás a hősök előtt
Létrehozva
KözéletVárosinfóHelyi hírekCímlap
Az ünnepi díszelőadást megtisztelte jelenlétével a város vezetése, országgyűlési és önkormányzati képviselők, állami és társadalmi szervezetek vezetői közül is számosan. Szabó Marcell műsorvezető szólította a színpadra Kriza Ákost, Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterét, hogy mondja el ünnepi megemlékezését.
–Szomorú az a tény, hogy az ’56-os forradalmat követően Miskolcon volt az első kivégzés: 1956. december 15-én Soltész József cipészt fegyverrejtegetésért elítélték, majd kivégezték. Csöndesedjünk el egy pillanatra és hajtsuk meg fejünket a szabadság hősei és a diktatúrák áldozatai előtt – emlékezett a szomorú tényre Kriza Ákos. Kérésére a közönség felállt és néma főhajtással rótta le kegyeletét. Ezt követően szólt arról, hogy a miskolciak is kivették részüket a forradalomból. Az ünneppel kapcsolatos személyes élményét is megosztotta a közönséggel a polgármester. mikor elmondta, hogy azokkal tölthette a napot akik részesei voltak a történelmi eseményeknek.
– A diktatúra mindig szemben találja magát azokkal, akiket nem lehet megtörni, nem lehet besúgónak beszervezni, csak megalázni, elpusztítani. De a bebörtönzöttek, kivégzettek, a hallgatásra kárhoztatottak helyébe mindig újak lépnek. A diktatúrában ezért soha nem az elnyomottak félnek a legjobban, hanem az elnyomók, akik a hatalmuk elvesztésétől rettegnek. Ma félelem nélkül emlékezhetünk ’56 dicsőséges napjaira. De mindannyiunk felelőssége, hogy gyermekeink megismerjék nemcsak a történelmi igazságot, hanem átérezzék a szabadság lelkületét is – adózott elismeréssel az egykori forradalmárok bátorságának és szólt az utódok feladatáról, a lelkekben élő szabadságvágy továbbadásáról.
– Ötvenöt év távlatából tisztán kirajzolódik a magyar forradalom és szabadságharc történelmi jelentősége, a szovjet kommunista világrendszer bukásában játszott szerepe. Okunk van tehát a büszkeségre: a mi 56-unk nem csupán egy történelmi pillanatkép maradt, hanem megvalósultak álmai. Az, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam legyen. 1956 egy csapásra megsemmisítette a Rákosi-rendszert, a forradalom és szabadságharc nevének és becsületének visszaállítása pedig az azt követő Kádár-rendszert! Ennek hozománya, hogy 1990-ben az országgyűlés első ülésén nemzeti ünneppé nyilvánította október 23-át – méltatta a forradalom jelentőségét, üzenetét Kriza Ákos.
A polgármester felhívta a figyelmet, hogy hűnek kell maradni 1956 szelleméhez, a történelemnek nincs két olvasata. Egy igazság van – ezt kell ápolni. Ötvenhatra utalva a nemzeti egységet nevezte meg követendő célként: együttes erővel építsük nemzetünket és városunkat.
Ezt követően az ’56-os veteránokhoz fordult Kriza Ákos közvetlen szavakkal: Az elmúlt napokban a legnagyobb élmény volt számomra az önökkel való találkozás. Önök hitelesen mondhatják el, miként vált 56-ban a tüntető tömegből közösség. Milyen bajtársiasság alakult ki az egy célért megmozduló emberek között, hogyan emelte fel fejét és vált öntudatossá ismét a nemzet. Csak önök szólhatnak igazat holt bajtársaik, az elítéltek, a megalázottak nevében. Amikor szólnak, megszólalnak, azt érezhetjük, hogy nem a veszekedő örökösök, hanem az örökhagyók között vagyunk.
A forradalmat vérbe fojtották, lábbal tiporták a magyar szabadságot. Volt-e értelme? – tette fel a költői kérdést Kriza Ákos, amit határozottan meg is válaszolt, mikor kijelentette: ’56 magyarjai megmutatták, hogy nem lehet packázni egy nemzettel következmény nélkül. Nem lehet ezreket börtönbe, munkatáborba zárni, megfélemlíteni. Nem lehet megfosztani a tulajdonától, a hitétől, és azon reményétől, hogy egyszer jobb lesz, egyszer jobb lehet. Az ünnepi beszéd zárásaként Ottlik Géza író szavaival idézte meg a szovjet hadsereggel az egyenlőtlen harcot felvevő hősök arcát a megkopott képekről, karcos filmekről: „nem bátor elszántság, nem hősies vakmerőség, hanem ez van a szemükben: boldog megkönnyebbülés. Mennek együtt vagy külön, mély, boldog nyugalommal neki a tanknak, a rájuk célzott ágyúknak, gépfegyvereknek. Semmi nem drágább nekik, mint a visszanyert emberi méltóságuk.” Lássuk az arcokat mi is, emlékezzünk hőseinkre! Isten áldja őket! – zárta beszédét Kriza Ákos.
Preview Image
Eperjesi Erika operaénekes előéneklésével a megemlékezés résztvevői közösen elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Majd a Pécsi Sándor Gurulószínház és a Montázs Egyesület fiatal művészei adtak elő irodalmi, történelmi összeállítást amely 1945 április 4-től kronologikus sorban idézte meg a magyar történelmet. Természetesen kiemelten a forradalom és a szabadságharc napjait, a kegyetlen megtorlás állomásait. Márai Sándor: Mennyből az angyal című versével ért véget az ünnepi műsor, majd a Szózat közös eléneklésével ért véget a megemlékezés.
Kedves olvasók, emlékezzünk mi is Márai örökérvényű versének utolsó strófájával:
Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor – A költő, a szamár, s a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik, – mennyből az angyal
