– Az iskolai közös múzeumlátogatások kevésbé célzottak, de a látogatók között is vannak olyanok, akik kevésbé tudják, hogyan használhatják saját fejlődésükre a múzeumokat. Múzeumhasználati kultúránk még alacsony szinten áll – mondta Éliás István művészet- és múzeumpedagógus.
A múzeumoknak ezért át kellett értékelniük saját munkájukat is, a hangsúlyok ugyanis eltolódtak, átértékelődtek. Korábban a kutatói munka erősebb volt, mint a közvetítőszerep – ma már a kettő közötti helyes arányt kell megtalálni. – Ehhez szemléletváltásra volt szükség, amihez a szakma és a kormányzati koncepció is hozzájárult – mondta Éliás István.
A nevelést ugyanakkor az iskolákban lehet és kell elkezdeni, azonban a pedagógiában is folyamatos módszerbeli változások történnek: a tanárok komplexebb hatást kívánnak elérni, nem csak az ismeretek átadására törekednek. Ma már erősebb hangsúly van a kompetenciák fejlesztésén. Itt tudnak bekapcsolódni a múzeumok az iskola munkájába.
A múzeumok ugyanis a tanórán kívüli ismeretszerzést nyújtják a diákoknak, ami segíthet a komplexebb rálátás elérésében. A tárgyak szerepe nagyon fontos a múzeumpedagógiában, hiszen megfoghatók, ugyanakkor a megközelítési mód is más, hiszen lehetőség van kiscsoportos foglalkozásokra, ahol aktívabb részvételre van lehetősége a tanulóknak. Így megtanulhatnak önállóan dolgozni, és saját véleményt formálhatnak.
A múzeumpedagógiai foglalkozásokat természetesen az életkori sajátosságokhoz kell igazítani a szakember szerint. Nagy a kihívás tehát a múzeumpedagógus számára, mivel széles az életkori spektrum. Egy dolgot azonban kerülni kell: a frontális oktatást – hangsúlyozta Éliás István. Az élmény biztosítása hatása miatt fontosabb egy múzeumpedagógiai órán, ki kell tehát használni erre minden lehetőséget.
A gyerekek mindenre fogékonyak, minden iránt érdeklődéssel közelednek. Ez nyitottságuknak köszönhető, nincsenek előítéleteik. A kortárs művészetek például a mai ember mindennapjait, problémáit mutatják be – amiket maguk is tapasztalnak szinte nap, mint nap. Izgalmakat rejtenek tehát számukra a múzeumpedagógiai foglalkozások.
A valós élményt ugyanakkor nem pótolhatja a számítógépen elérhető ismeretszerzés. Ahogy Éliás István is hangsúlyozta, a hely szelleme, a múzeumokban átélt komplex hatás az illatoktól kezdve a térélményig, nem adható vissza a számítógépen, de az iskolai órák lehetőségei is korlátozottak ilyen téren.
– Egy múzeumi foglalkozás megszervezése többletmunkát jelent a pedagógusoknak, szerencsére azonban azt tapasztalom, hogy egyre többen vállalják ezt. Az osztály működése, és a tanulók egyéni szocializációs és személyiség-fejlődési szempontjából is hasznos egy-egy múzeumpedagógiai foglalkozás. Az önfeledt közös munka inspirálja az egyébként csendes, visszahúzódó tanulót is, ugyanakkor segít a csoportok közösséggé kovácsolásában is – hangsúlyozta a múzeumpedagógus.
Kujan I.
A múzeumoknak ezért át kellett értékelniük saját munkájukat is, a hangsúlyok ugyanis eltolódtak, átértékelődtek. Korábban a kutatói munka erősebb volt, mint a közvetítőszerep – ma már a kettő közötti helyes arányt kell megtalálni. – Ehhez szemléletváltásra volt szükség, amihez a szakma és a kormányzati koncepció is hozzájárult – mondta Éliás István.
A nevelést ugyanakkor az iskolákban lehet és kell elkezdeni, azonban a pedagógiában is folyamatos módszerbeli változások történnek: a tanárok komplexebb hatást kívánnak elérni, nem csak az ismeretek átadására törekednek. Ma már erősebb hangsúly van a kompetenciák fejlesztésén. Itt tudnak bekapcsolódni a múzeumok az iskola munkájába.
A múzeumok ugyanis a tanórán kívüli ismeretszerzést nyújtják a diákoknak, ami segíthet a komplexebb rálátás elérésében. A tárgyak szerepe nagyon fontos a múzeumpedagógiában, hiszen megfoghatók, ugyanakkor a megközelítési mód is más, hiszen lehetőség van kiscsoportos foglalkozásokra, ahol aktívabb részvételre van lehetősége a tanulóknak. Így megtanulhatnak önállóan dolgozni, és saját véleményt formálhatnak.
A múzeumpedagógiai foglalkozásokat természetesen az életkori sajátosságokhoz kell igazítani a szakember szerint. Nagy a kihívás tehát a múzeumpedagógus számára, mivel széles az életkori spektrum. Egy dolgot azonban kerülni kell: a frontális oktatást – hangsúlyozta Éliás István. Az élmény biztosítása hatása miatt fontosabb egy múzeumpedagógiai órán, ki kell tehát használni erre minden lehetőséget.
A gyerekek mindenre fogékonyak, minden iránt érdeklődéssel közelednek. Ez nyitottságuknak köszönhető, nincsenek előítéleteik. A kortárs művészetek például a mai ember mindennapjait, problémáit mutatják be – amiket maguk is tapasztalnak szinte nap, mint nap. Izgalmakat rejtenek tehát számukra a múzeumpedagógiai foglalkozások.
A valós élményt ugyanakkor nem pótolhatja a számítógépen elérhető ismeretszerzés. Ahogy Éliás István is hangsúlyozta, a hely szelleme, a múzeumokban átélt komplex hatás az illatoktól kezdve a térélményig, nem adható vissza a számítógépen, de az iskolai órák lehetőségei is korlátozottak ilyen téren.
– Egy múzeumi foglalkozás megszervezése többletmunkát jelent a pedagógusoknak, szerencsére azonban azt tapasztalom, hogy egyre többen vállalják ezt. Az osztály működése, és a tanulók egyéni szocializációs és személyiség-fejlődési szempontjából is hasznos egy-egy múzeumpedagógiai foglalkozás. Az önfeledt közös munka inspirálja az egyébként csendes, visszahúzódó tanulót is, ugyanakkor segít a csoportok közösséggé kovácsolásában is – hangsúlyozta a múzeumpedagógus.
Kujan I.