Az Érintés címre keresztelt kiállítást Emődiné Csapó Barbara, a polgármesteri hivatal civil és egyházügyi referense, valamint Kedvesné Oroszi Piroska, a rendezvény háziasszonya nyitotta meg.
– A kiállítás címe Érintés, ami kettős jelentést hordoz. Utal egyrészt arra, hogy egy-egy tárlat műalkotásai mindig megérintik az embert, másrészt arra is, hogy ezek a képek – a legtöbb kiállítás szabályaival ellentétben – megérinthetők, sőt szabad, kötelező őket tapintani – mondta Kedvesné Oroszi Györgyi. Mint mondta, a képek minden tekintetben olyan technológiával készültek, hogy az élvezhetővé tegye azokat a látássérültek számára is.
A részletekről Romanek Inka a képes festője beszélt. Elmondta, eredendően mezőgazdász volt, a sors hozta úgy, hogy festeni kezdett.
– Gyermekem egészen kis korában elvesztette látását, ami borzasztó nagy fájdalom volt számomra. Nem attól féltem, hogy ne tudnám ugyanúgy szeretni, hanem attól, hogy hogyan fogom úgy nevelni, hogy mindent meg tudjak adni, s mutatni neki – mesélt a képek előzményeiről megható őszinteséggel Romanek Inka.
– Hogy megmutassam a világot a gyermekemnek, rajzolni kezdtem neki. Aztán rájöttem hogy ezzel adhatok többet, tehetek többet esetleg már nem csak a lányomnak, hanem sorstársainak is. Isten úgy teremtette a világot, hogy mindenki élvezhesse, ebben próbálok segíteni a látássérült embertársainknak – mondta Romanek Inka.
A festményekről elmondta, eleinte egyszerűbb képeket festett, fokozatosan jutott el arra a szintre, amin ma dolgozik. A technológiáról elárulta, minden esetben vászonra fest, melyet előtte felkasíroztat, hogy a vászon ellenálló legyen a tapintásoknak.
– Ezt követően maga a kép megrajzolása, megfestése hosszas folyamat, hiszen fokozatosan viszem fel a rétegeket, ahhoz, hogy tapintható legyen. Két fázis közt pedig ki kell várni a száradást. Ahhoz pedig, hogy abszolút ellenálljon a tapintásoknak a végén le is lakkozom – mesélte Romanek Inka.
A művésznő saját bevallása szerint a legnagyobb örömet nem is az alkotás maga okozza, hanem az, mikor örülni látja a látássérült embereket, mikor felismernek formákat, rácsodálkoznak – képein keresztül – a világra. Mint mondja: nem csak gyermekének, de sorstársainak is” szeme kíván lenni, míg él”.
– Gyermekemmel együtt hidak vagyunk mi a látók, és a látássérültek között, ez a feladat pedig az életemben a legfontosabb és legnemesebb – mondta. Lánya, Taskovics Adél pedig – szintén saját bevallása szerint – megismerte a világot édesanyjának köszönhetően, és nagyon hálás neki. A fiatal lány egyébként teljes életet él, tavaly érettségizett jeles eredménnyel középiskolában, és álma is megvalósult, jelenleg a Budapesti Kommunikációs Főiskola első éves hallgatója.
A megyei könyvtár és az Észak-magyarországi Látássérült Rehabilitációs Központ szervezésében megrendezett kiállítás november 30-ig tekinthető meg a könyvtár földszinti kiállítótermében.
Tajthy Ákos
Fotó: Mocsári László
– A kiállítás címe Érintés, ami kettős jelentést hordoz. Utal egyrészt arra, hogy egy-egy tárlat műalkotásai mindig megérintik az embert, másrészt arra is, hogy ezek a képek – a legtöbb kiállítás szabályaival ellentétben – megérinthetők, sőt szabad, kötelező őket tapintani – mondta Kedvesné Oroszi Györgyi. Mint mondta, a képek minden tekintetben olyan technológiával készültek, hogy az élvezhetővé tegye azokat a látássérültek számára is.
A részletekről Romanek Inka a képes festője beszélt. Elmondta, eredendően mezőgazdász volt, a sors hozta úgy, hogy festeni kezdett.
– Gyermekem egészen kis korában elvesztette látását, ami borzasztó nagy fájdalom volt számomra. Nem attól féltem, hogy ne tudnám ugyanúgy szeretni, hanem attól, hogy hogyan fogom úgy nevelni, hogy mindent meg tudjak adni, s mutatni neki – mesélt a képek előzményeiről megható őszinteséggel Romanek Inka.
– Hogy megmutassam a világot a gyermekemnek, rajzolni kezdtem neki. Aztán rájöttem hogy ezzel adhatok többet, tehetek többet esetleg már nem csak a lányomnak, hanem sorstársainak is. Isten úgy teremtette a világot, hogy mindenki élvezhesse, ebben próbálok segíteni a látássérült embertársainknak – mondta Romanek Inka.
A festményekről elmondta, eleinte egyszerűbb képeket festett, fokozatosan jutott el arra a szintre, amin ma dolgozik. A technológiáról elárulta, minden esetben vászonra fest, melyet előtte felkasíroztat, hogy a vászon ellenálló legyen a tapintásoknak.
– Ezt követően maga a kép megrajzolása, megfestése hosszas folyamat, hiszen fokozatosan viszem fel a rétegeket, ahhoz, hogy tapintható legyen. Két fázis közt pedig ki kell várni a száradást. Ahhoz pedig, hogy abszolút ellenálljon a tapintásoknak a végén le is lakkozom – mesélte Romanek Inka.
A művésznő saját bevallása szerint a legnagyobb örömet nem is az alkotás maga okozza, hanem az, mikor örülni látja a látássérült embereket, mikor felismernek formákat, rácsodálkoznak – képein keresztül – a világra. Mint mondja: nem csak gyermekének, de sorstársainak is” szeme kíván lenni, míg él”.
– Gyermekemmel együtt hidak vagyunk mi a látók, és a látássérültek között, ez a feladat pedig az életemben a legfontosabb és legnemesebb – mondta. Lánya, Taskovics Adél pedig – szintén saját bevallása szerint – megismerte a világot édesanyjának köszönhetően, és nagyon hálás neki. A fiatal lány egyébként teljes életet él, tavaly érettségizett jeles eredménnyel középiskolában, és álma is megvalósult, jelenleg a Budapesti Kommunikációs Főiskola első éves hallgatója.
A megyei könyvtár és az Észak-magyarországi Látássérült Rehabilitációs Központ szervezésében megrendezett kiállítás november 30-ig tekinthető meg a könyvtár földszinti kiállítótermében.
Tajthy Ákos
Fotó: Mocsári László