-Ugorjunk vissza az időben! A Földes Ferenc Gimnázium elvégzése után Debrecenben tanult, majd egy évvel az egyetem befejezése után visszatért. Miért?
-A Földesben magyart és angolt taníthattam, ráadásul kaptam egy ajánlatot az MVSC akkori vezetőitől. Ez is belejátszott a döntésembe. Munka és sport így együtt lehetett jelen az életemben. Ráadásul korábbi csapatom, a DEAC alaposan meggyengült, ezért 1963-ban hazajöttem.
-Hat évet töltött el zöld-fehérben. Bizonyára maradtak önben emlékmorzsák!
-Remek csapatunk volt, és többnyire megálltuk a helyünket az NB I B-s bajnokságban. Később fokozatosan csúsztunk vissza, és 1969-ben kiestünk. Ugyanakkor 1965-ben nekünk állt a zászló! Abból a szituációból alighanem minden más csapat felkerült volna az első vonalba, sajnos, nekünk nem sikerült. Négy fordulóval a zárás előtt két ponttal vezettünk a Dunaújváros előtt! Kikaptunk a MÁV DAC-tól, és elúszott a remény. Szerintem a szakosztály történetében az akkori csapatunk volt a második legerősebb.
-Akkoriban hogyan lehetett összeegyeztetni a magas szintű sportolást és a tanulást?
-Nem volt vele gond. Mindössze az időt kellett jól és pontosan beosztani. A bölcsészeknél adott volt erre a lehetőség. Azóta megfordultam a profi labdarúgás világában, van összehasonlítási alapom. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi teljesítmények honorálása teljesen aránytalan.
-Mikor dőlt el, hogy feladja a tanári hivatását, és pályamódosítást hajt végre, edző lesz?
-Volt edzőm, Nagy Gyuri bácsi tanácsolta, hogy tegyek egy próbát. Elvégeztem a különböző tanfolyamokat, és az 1973-74-es idényben az akkori Leninvárosban kezdtem el edzői pályafutásomat, ahol 57 mérkőzésen dirigáltam az NB II-es csapatot. Soha nem voltam anyagias, de akkoriban kétezer forint volt a tanári fizetés. Edzőként ennek csaknem a négyszeresét kaptam.
-Később sokfelé megfordult: az első állomás az úton Nyíregyháza volt!
-A Nyírségben három évet töltöttem el, és a csapat irányításommal először került fel a legjobbak közé. Jött Újpest, négy év, két hazai kupagyőzelem, és a négy közé jutásért játszhattunk az európai porondon. Voltam még Tatabányán (ezüstérem, majd bronzérem), Debrecenben (visszakerülés az NB I-be és a bent maradás kiharcolása), és Diósgyőrben is megfordultam, ahol viszont nem fejezhettem be a munkát. Saját hazámban mondták egyedül, hogy toljam arrébb a biciklit.
-Szinte hihetetlen, hogy hetven fölött, csak tavaly kapta meg a mesteredzői címet!
-Ez úgy történik, hogy kérvényezni kell, de én soha nem toltam magam az előtérbe, nem foglalkoztam vele. Az utóbbi tíz évben egyedül én kaptam meg a labdarúgásban dolgozó trénerek közül ezt a címet.
-Mit köszönhet a labdarúgásnak?
-Szinte mindent! Nyolcvan országban fordultam meg, FIFA instruktorként dolgozhattam, négy évig lehettem szövetségi kapitány a Maldív szigetek válogatottja mellett.
-Mit szól az MVSC sanyarú helyzetéhez?
-Nagyon szomorúan hallottam a klubról szóló lehangoló híreket. A pályán nő a gaz, a csapat Szalonnával játszik, meg a Nagycsécs ellen lép pályára. Sokkal jobban kellene vigyázni az értékeinkre, mert ez az egész város sportjának jót tenne! Lehetne nevelő egyesület, ahol kibontakozhatnának a tehetségek. Meggyőződéssel vallom, hogy ez a klub nem szűnhet meg!
Doros László
-A Földesben magyart és angolt taníthattam, ráadásul kaptam egy ajánlatot az MVSC akkori vezetőitől. Ez is belejátszott a döntésembe. Munka és sport így együtt lehetett jelen az életemben. Ráadásul korábbi csapatom, a DEAC alaposan meggyengült, ezért 1963-ban hazajöttem.
-Hat évet töltött el zöld-fehérben. Bizonyára maradtak önben emlékmorzsák!
-Remek csapatunk volt, és többnyire megálltuk a helyünket az NB I B-s bajnokságban. Később fokozatosan csúsztunk vissza, és 1969-ben kiestünk. Ugyanakkor 1965-ben nekünk állt a zászló! Abból a szituációból alighanem minden más csapat felkerült volna az első vonalba, sajnos, nekünk nem sikerült. Négy fordulóval a zárás előtt két ponttal vezettünk a Dunaújváros előtt! Kikaptunk a MÁV DAC-tól, és elúszott a remény. Szerintem a szakosztály történetében az akkori csapatunk volt a második legerősebb.
-Akkoriban hogyan lehetett összeegyeztetni a magas szintű sportolást és a tanulást?
-Nem volt vele gond. Mindössze az időt kellett jól és pontosan beosztani. A bölcsészeknél adott volt erre a lehetőség. Azóta megfordultam a profi labdarúgás világában, van összehasonlítási alapom. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi teljesítmények honorálása teljesen aránytalan.
-Mikor dőlt el, hogy feladja a tanári hivatását, és pályamódosítást hajt végre, edző lesz?
-Volt edzőm, Nagy Gyuri bácsi tanácsolta, hogy tegyek egy próbát. Elvégeztem a különböző tanfolyamokat, és az 1973-74-es idényben az akkori Leninvárosban kezdtem el edzői pályafutásomat, ahol 57 mérkőzésen dirigáltam az NB II-es csapatot. Soha nem voltam anyagias, de akkoriban kétezer forint volt a tanári fizetés. Edzőként ennek csaknem a négyszeresét kaptam.
-Később sokfelé megfordult: az első állomás az úton Nyíregyháza volt!
-A Nyírségben három évet töltöttem el, és a csapat irányításommal először került fel a legjobbak közé. Jött Újpest, négy év, két hazai kupagyőzelem, és a négy közé jutásért játszhattunk az európai porondon. Voltam még Tatabányán (ezüstérem, majd bronzérem), Debrecenben (visszakerülés az NB I-be és a bent maradás kiharcolása), és Diósgyőrben is megfordultam, ahol viszont nem fejezhettem be a munkát. Saját hazámban mondták egyedül, hogy toljam arrébb a biciklit.
-Szinte hihetetlen, hogy hetven fölött, csak tavaly kapta meg a mesteredzői címet!
-Ez úgy történik, hogy kérvényezni kell, de én soha nem toltam magam az előtérbe, nem foglalkoztam vele. Az utóbbi tíz évben egyedül én kaptam meg a labdarúgásban dolgozó trénerek közül ezt a címet.
-Mit köszönhet a labdarúgásnak?
-Szinte mindent! Nyolcvan országban fordultam meg, FIFA instruktorként dolgozhattam, négy évig lehettem szövetségi kapitány a Maldív szigetek válogatottja mellett.
-Mit szól az MVSC sanyarú helyzetéhez?
-Nagyon szomorúan hallottam a klubról szóló lehangoló híreket. A pályán nő a gaz, a csapat Szalonnával játszik, meg a Nagycsécs ellen lép pályára. Sokkal jobban kellene vigyázni az értékeinkre, mert ez az egész város sportjának jót tenne! Lehetne nevelő egyesület, ahol kibontakozhatnának a tehetségek. Meggyőződéssel vallom, hogy ez a klub nem szűnhet meg!
Doros László