A művet bíráló John Freeman szerint Nádas Péter az elmúlt negyven évben megpróbált olyan regényeket írni, amelyek a történelmi amnézia tendenciája ellen hatnak. A szerző idézte a magyar író egyik esszéjét, amely szerint a századforduló művészete és irodalma nem egészként látja az élet különböző aspektusait, hanem egyetlen téma szélsőségei között ingadoznak, sterilizálják vagy lealjasítják, fertőtlenítik vagy kriminalizálják a tárgyukat.
Freeman tudomása szerint Nádas két masszív regényt írt e vélt vakság kijavítására. Az angolul először 1997-ben kiadott Emlékiratok könyve hatalmas prousti történet arról, ahogy az író előássa az emlékeit a sztálinista Magyarországon töltött gyermekkoráról. Az a könyv 11 év alatt készült el, és csaknem azonnal szóbeszédet indított el egy lehetséges Nobel-díjról. A Párhuzamos történetek, Nádas még terjedelmesebb és újabb munkájának megírása csaknem 20 évbe telt.
A kritikus szerint a két regény közül ugyan a Párhuzamos történetek a vastagabb, de ez a gyengébb könyv.
– Ez furcsa, néha gyönyörű, gyakran őrjítő, perverz és makacsul csapongó regény. Olyan érzés olvasni, mintha az ember egy hatalmas, teljes egészében bársonyból készült kastélyban vándorolna, amelyet azzal a céllal tervezett meg egy különc, hogy eltévedjenek benne – írta Freeman. Megfogalmazása szerint néhány szoba érdekes drámákat tartalmaz, amelyek nyomon követhetőek: ilyen például a két család, egy német, egy magyar, története, amely több mint három évtizeden ível át.
– Más szobák egyszerűen pornográfok – írta Freeman. A könyv egyik fő cselekményszála Lippay Ágost és egy szobalányféle, valami bevándorló, Mózes Gyöngyvér szerelmét dolgozza fel, amely 150 oldalt emészt fel a regényből, látvány és hangok lázas tivornyájában.
– A könyv többi része hatalmas érzéki kitöréseket, durva nemiséget, orgiázást, partnercserét és az onánia leírását tartalmazza. Nádas nyilvánvalóan azt szeretné, hogy lássuk azt, ahogyan a szex egyszerre lehet menekülés és új börtön azok számára, akiknek nincs kilátásuk, ám ez szakaszról szakaszra haladva megviselte az olvasót – vélekedett Freeman.
A könyvkritika szerint könyv rémisztő utazást kínál az olvasónak elmúlt fél évszázad magyar életébe, és Nádas emlékeztet arra, hogy félelmetes író tud lenni.
Freeman szerint a Párhuzamos történetek azt mutatja be, hogy hogyan törik szilánkokra a valóság - ahogy a családok erodálódnak és az épületek párkányai leomlanak, új kormány emelkedik fel és teljesen új világok jönnek létre, de a régi is ott marad. A kritikus úgy látja, hogy a könyv leginkább megindító részei azok, amelyek azt a jelenséget mutatják be, ahogy az egykori sztálinista rendszerben való élet politikai követelményei összeütköznek felejtés természetes emberi hajlamával.
A regény bírálója szerint a Párhuzamos történetek kísérlet arra, hogy mindezt visszahozza és előtérbe állítsa, hogy mindent egy képbe foglaljon bele annak érdekében, hogy semmi se vesszen el.
– Ez szinte szívfacsaró ötlet. De felfedezéseink közben, miközben a könyv nyikorog a projekt súlya alatt, talán nem lehet már a világot annyira egésznek látni - vélekedett a szerző.
A Párhuzamos történeteket a The New York Times múlt héten beválogatta az év 100 figyelemre méltó könyvének listájába, és néhány napon belül két írásban is foglakozott a művel.
MTI
Freeman tudomása szerint Nádas két masszív regényt írt e vélt vakság kijavítására. Az angolul először 1997-ben kiadott Emlékiratok könyve hatalmas prousti történet arról, ahogy az író előássa az emlékeit a sztálinista Magyarországon töltött gyermekkoráról. Az a könyv 11 év alatt készült el, és csaknem azonnal szóbeszédet indított el egy lehetséges Nobel-díjról. A Párhuzamos történetek, Nádas még terjedelmesebb és újabb munkájának megírása csaknem 20 évbe telt.
A kritikus szerint a két regény közül ugyan a Párhuzamos történetek a vastagabb, de ez a gyengébb könyv.
– Ez furcsa, néha gyönyörű, gyakran őrjítő, perverz és makacsul csapongó regény. Olyan érzés olvasni, mintha az ember egy hatalmas, teljes egészében bársonyból készült kastélyban vándorolna, amelyet azzal a céllal tervezett meg egy különc, hogy eltévedjenek benne – írta Freeman. Megfogalmazása szerint néhány szoba érdekes drámákat tartalmaz, amelyek nyomon követhetőek: ilyen például a két család, egy német, egy magyar, története, amely több mint három évtizeden ível át.
– Más szobák egyszerűen pornográfok – írta Freeman. A könyv egyik fő cselekményszála Lippay Ágost és egy szobalányféle, valami bevándorló, Mózes Gyöngyvér szerelmét dolgozza fel, amely 150 oldalt emészt fel a regényből, látvány és hangok lázas tivornyájában.
– A könyv többi része hatalmas érzéki kitöréseket, durva nemiséget, orgiázást, partnercserét és az onánia leírását tartalmazza. Nádas nyilvánvalóan azt szeretné, hogy lássuk azt, ahogyan a szex egyszerre lehet menekülés és új börtön azok számára, akiknek nincs kilátásuk, ám ez szakaszról szakaszra haladva megviselte az olvasót – vélekedett Freeman.
A könyvkritika szerint könyv rémisztő utazást kínál az olvasónak elmúlt fél évszázad magyar életébe, és Nádas emlékeztet arra, hogy félelmetes író tud lenni.
Freeman szerint a Párhuzamos történetek azt mutatja be, hogy hogyan törik szilánkokra a valóság - ahogy a családok erodálódnak és az épületek párkányai leomlanak, új kormány emelkedik fel és teljesen új világok jönnek létre, de a régi is ott marad. A kritikus úgy látja, hogy a könyv leginkább megindító részei azok, amelyek azt a jelenséget mutatják be, ahogy az egykori sztálinista rendszerben való élet politikai követelményei összeütköznek felejtés természetes emberi hajlamával.
A regény bírálója szerint a Párhuzamos történetek kísérlet arra, hogy mindezt visszahozza és előtérbe állítsa, hogy mindent egy képbe foglaljon bele annak érdekében, hogy semmi se vesszen el.
– Ez szinte szívfacsaró ötlet. De felfedezéseink közben, miközben a könyv nyikorog a projekt súlya alatt, talán nem lehet már a világot annyira egésznek látni - vélekedett a szerző.
A Párhuzamos történeteket a The New York Times múlt héten beválogatta az év 100 figyelemre méltó könyvének listájába, és néhány napon belül két írásban is foglakozott a művel.
MTI