Ugrás a tartalomra

Hagyományok és rendezvények egy éven át

Létrehozva
Teljes óvodai életet magába foglaló, illetve óvodán és iskolán kívüli művészeti programokat szerveztek a pedagógusok, hogy a gyerekek már egészen kis korban megismerkedjenek a hagyomány és a művészet fontosságával, értékeivel.

– Három óvoda és három általános iskola vett részt a projektben, ami egy évet foglalt magába. Az oktatók jártak az óvodákban, megismerkedtek a gyerekekkel, de szerveztünk számtalan foglalkozást, ami elősegíti a fiatalok életre való felkészülését. A művészet segítségével olyan pluszt nyújtottunk az iskolákban, óvodákban és azokon kívül is, amelyre az éves tanulmányok során nem lenne megfelelő forrás – mondta Madarasiné Kiss Ágnes projektvezető. Kiemelte, a kompetenciafejlesztő foglalkozások mellett a gyerekek körében a legnagyobb sikert a különböző táborok, kirándulások aratták, amelyek sikerrel szakították ki őket egy-egy napra a városi, hétköznapi miliőből.

projekt-munkacsy-120222ml_10.jpg

A közel 43 millió forintból megvalósított projekt záró rendezvényén a pályázó általános iskola igazgatója ismertette az elért eredményeket, a gyerekek pedig különböző produkciókkal mutatták meg társaiknak, mit tanultak az elmúlt év során.

Tóthné Csorba Mária, az Avastetői-Széchenyi Általános Iskola igazgatója hangsúlyozta, egy évvel ezelőtt szerették volna olyan programokkal megtölteni a fiatalok mindennapjait, amikkel boldogabbá tehetik őket, amellett, hogy hasznosak is.

– Intézményünk nagy hangsúlyt fektet a művészeti oktatásra. Arra, hogy a gyerekek művészi, kreatív készségei minél jobban kifejlődhessenek, személyiségük ezzel sokoldalúbb lehet felnőttként. A pályázat egyik feltétele volt, hogy hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozzunk. Számukra is hasznosak voltak a különböző foglalkozások, hiszen hátrányaikat hatékonyan tudták – tudják a jövőben is – kompenzálni – emelte ki az igazgató.

Preview Image


Az egy éves pályázatban 40 csoport, hozzávetőleg 400 gyerek volt érintett, akik 900 órán vehettek részt, 70 felnőtt oktatói tevékenységének segítségével. Az Avastetői Óvoda három intézménye mellett Bükkszentkereszt oktatási intézményei csatlakoztak a programsorozathoz. Hetente rendeztek többek között néptánc, kézműves foglalkozásokat, emellett különböző témákat dolgoztak fel programok segítségével, mint például a hagyományok világát.

Kiss J.
fotó: Mocsári L.