Az óvodába a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület tagjai látogattak el. A gyerekek megtudhatták többek között azt is, hogy milyennek kellett lennie a gomboknak, a nadrágnak vagy a mentének. A legnagyobb sikert a fiúknál természetesen a kard aratta. A rövidke előadás célja az volt, hogy az óvodások szintjén ismertesse meg a kicsikkel a huszárokat.

A bemutató után felcsendült az egyik toborzó ének dallama, majd táncra is perdültek a huszárok. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület tagjai azt mondják, csak a történelem egy részét tudják megmutatni ilyenkor a kicsiknek, vagyis azt, ami szemmel látható és kézzel fogható.
Gulyás Edit, Szinva-Népkerti Óvoda vezetője elmondta, a gyerekek sok huszárképet kértek, amit ő színezhettek, könyvekbe nézegették, milyen színű a mente, milyen a zsinór rajta, főleg a kisfiúk, akiket nagyon érdekelt, csákót is készítettek. A huszárok érkezése pedig nagy boldogsággal töltötte el őket és biztosan látta mindenki, hogy szinte tátott szájjal nézték és csodálták úgy a fiúk, mint a kislányok a huszárokat.

A műsor végén aztán lekerült a huszárokról a csákó is és a mente is, amit a legkisebbek próbálgattak nagy izgalommal és még nagyobb örömmel. A cél az volt, hogy az óvodások a valóságban ismerhessék meg az ünnephez kapcsolódó tárgyakat, eszközöket, hogy maradandó élményanyagot szerezzenek a 48-as forradalom és szabadságharccal kapcsolatban.
Nagy Erika
fotó: Juhász Ákos