Ugrás a tartalomra

Freshfabrik: Fonogram felé félúton

Létrehozva
Az év hazai modern pop-rock albuma címre jelölték az erősen Miskolchoz kötődő Freshfabrik nevű zenekart. Két oszlopos, miskolci tagja, Oláh Szabolcs (ének, gitár) és Szvoboda László (gitár, vokál) azonban elsősorban az élő fellépést várják, a díj pedig koronája lenne az estének május 8-án.
Szvoboda László véleménye szerint csak a dal számít. A lemez, kristálytiszta power-pop, modern rock album lett, ám élő fellépések alkalmával egészen másképp szól, a zene húz magával. Mint kiemelte, ott szeret játszani, ahol a közönség jól érzi magát, mert akkor a zenekar is lendületes tud lenni, ezt elsősorban a fesztiválokon érzik leginkább a fiúk. Míg Szvoboda László kedvenc miliője a tokaji Hegyalja fesztivál, addig Oláh Szabolcs a VOLT és a Gyár fesztiváli fellépésekre emlékszik szívesen.

– Sokat gondoltunk rá, hogy jó lenne megnyerni a Fonogram díjat, de a legjobb érzés most számomra az, hogy játszhatunk majd a díjátadó gálán májusban. Ez már önmagában is nagy dolog. Nem szeretünk esélyt latolgatni, a legfontosabb most a fellépés a gálán – emelte ki Oláh Szabolcs.

A zenekar 1993-as megalakulása óta sok változáson ment keresztül, ami leginkább a tagok cseréjét jelentette. Mára azonban nem csupán a közönség kedvencei lettek, hanem a Fonogram adományozói, a szakma is úgy érzi, beérett a csapat.

A Fonomgram – Magyar Zenei Díjat, egykori Arany Zsiráf díjat a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében.

Idén az év hazai modern pop-rock albuma címért a Belmondo (Mikor), a FreshFabrik (Mora), a Gringo Sztár (Pálinka Sunrise), Király Viktor (Solo), a Kowalsky meg a Vega (Az évtized lemeze), valamint a Supernem (Tudományos-fantasztikus Pop) küzd egymással. A két miskolci Freshfabrikos szerint a mezőnyből hárman biztosan megérdemelnék az elismerést. A Freshfabrik Mora című albuma pedig Oláh Szabolcs szerint, a zenekar eddigi tevékenységének csúcsa.

– Mindegyik dalt szeretjük játszani az albumról. Nehéz is összeállítani a koncertes dallistát, sosem tudjuk igazán, mit hagyjunk ki. Igazán tiszta album lett a Mora, amelyen tíz eredeti, egyedi track kapott helyet – mondja Oláh Szabolcs, akinek személyes kedvence a repertoárból a nyitódal, a Ghosts, s szereti a Wonderland című nótát is. Szvoboda László személyes kedvence a sokak által kedvelt Stealing The Sun, illetve a Soul Emergency, amit játszani is szeret.

A két miskolci zenekari tag büszke arra, hogy a modern pop-rock világában Miskolcot képviselhetik, mint mondták ez megtisztelő számukra, s a díj város zenei életében is jelentős lehet.
A kérdésre, hogy mi lesz az első dolguk, ha megnyerik a díjat, Szvoboda László azt mondta, nagyon várják, elsősorban a fellépést. Mint kiemelte, a csapat már 2001-ben megnyerte az akkor még Arany Zsiráf névre hallgató kitűntetést, s természetesen most is sokat jelente nekik a győzelem.

– Mi lesz az első dolgunk, ha megnyerjük a díjat? Azt hiszem, köszönetet mondunk, majd megbeszéljük a többiekkel, hogyan fizessük ki a próbaterem bérleti költségét - mondja nevetve Szvoboda László.

- Sajnos ez a magyar valóság, de nem csak velünk van ez így. Nem szeretnénk panaszkodni, hiszen azt csinálhatjuk, amit igazán szeretünk, s ezúttal a szakma jelölt bennünket a díjra, a közönség szeret minket, nincs tehát miért szomorkodnunk. Várjuk nagyon a május 8-át – tette hozzá.

Kiss J.